2024. április 17 , szerda - Rudolf

Mobil vakcinagyártó egységeket mutatott be a német BioNtech

A cég, amely a Pfizerrel együtt fejlesztette az első koronavírus elleni oltóanyagot, ezúttal szállítókonténerekbe épített állomásokkal akarja megoldani annak afrikai gyártását. A tervek szerint az év közepére megkezdhetik az oltóanyag előállítását a kontinensen.

– Előfordulhat, hogy 116 ország nem éri el az idei év közepéig a kitűzött 70 százalékos célt. Ezzel foglalkozni kell és éppen ezért létfontosságú a helyi termelés növelése – mondja Adhanom Ghebreyesus, a WHO főigazgatója.

Afrika a legkevésbé átoltott kontinens a Földön. Több mint egy évvel az első koronavírus elleni védőoltás beadása és két évvel a járvány kezdete után az itt élők alig 12 százaléka kapta meg az összes szükséges oltását.

 

(EuroNews)