2024. április 17 , szerda - Rudolf

A meccsnézés olyan, mint a sportolás?

Egy friss kutatás szerint, aki nézi a sportot, annak a szíve ugyanolyan izgalmi állapotba kerül, mint azé, aki maga is sportol. A kanadai Royal West Academy kutatói megállapították, hogy a vereség vagy a győzelem átélése egy szurkoló esetében a szív- és érrendszerre is hatással van.

A kutatás során a szakemberek olyan egészséges emberek pulzusát ellenőrizték, akik vagy televízión keresztül, vagy a helyszínen követtek egy jégkorongmérkőzést. Előzetesen felmérték az alanyok egészségügyi állapotát, illetve egy kérdőív segítségével azt is, hogy mennyire szenvedélyes drukkerei az adott csapatoknak. Az eredmények azt mutatták, hogy azoknak a szívritmusa, akik a televízión keresztül nézték a meccset, olyan mértékben emelkedett meg,75 százalékkal, mintha valamilyen közepesen nehéz edzést végeztek volna, míg azoké, akik élőben követték az eseményeket, már annyira, 110 százalékkal, mintha egy nagyon intenzív edzésen vettek volna részt.

A kutatásban résztvevő dr. Paul Khairy megjegyezte, hogy nem csupán a végeredmény kialakulásakor volt kimutatható a megemelkedett pulzus, hanem minden egyes gólhelyzetnél, vagy akárcsak egy-egy izgalmasabb fordulatnál is.

Mindezek fényében a kutatók szerint fontos lenne, hogy az orvosok a rizikócsoportba tartozó pácienseiket figyelmeztessék arra, milyen veszélyekkel járhat, ha sportközvetítéseket néznek, és hogy amennyiben bármilyen tünetet tapasztalnak magukon ilyen helyzetben, sürgősen keressenek orvosi segítséget.

 

Forrás: Medipress