2024. március 29 , péntek - Gedeon

Kanyarójárvány Szamoán

Fotó: Pixabay

A szigetországban 65-re emelkedett a kanyarójárvány halálos áldozatainak száma.

Túlnyomó többségük 4 év alatti gyerek, van olyan család, amely három gyermekét is elvesztette néhány nap alatt. Az elmúlt években jelentős mértékben csökkent az oltottság Szamoán – az Egészségügyi Világszervezet (WHO) összesítése szerint a szigetország lakóinak csupán 31 százalékát oltották be -, és ezzel együtt rendkívüli mértékben nőtt a betegség elterjedésének veszélye.

Az egyenlítőtől délre, Hawaii és Új-Zéland között fekvő kétszázezres szigetországban október végén, az első halálesetek előfordulása után hirdettek kanyarójárványt, november 17-én pedig szükséghelyzetet vezettek be. Oltási kampányt indítottak, és a kormány adatai szerint eddig ötvenezernél több embert oltottak be kanyaró ellen.

Közben érkeznek hírek arról, hogy más térségbeli országokban, Tongán és a Fidzsi-szigeteken is ugrásszerűen nőtt a kanyarós betegek száma.

A kanyarós megbetegedések száma 2000 és 2016 között világszerte meredeken zuhant, de az utóbbi években a többnyire minden tudományos alapot nélkülöző oltásellenes és szkeptikus kezdeményezések miatt a fertőzés ismét több országban felütötte a fejét, és súlyos gondot jelent. Az WHO (Egészségügyi Világszervezet – World Health Organization) adatai szerint az év első hét hónapjában világszerte 360 ezer kanyarós megbetegedést regisztráltak, háromszor annyit, mint egy évvel korábban. A legsúlyosabban érintett országok a Kongói Demokratikus Köztársaság, Madagaszkár és Ukrajna.

 

(MTI)