2020. október 27 , kedd - Szabina

Egyre többen szoknak le a dohányzásról az Egyesült Királyságban

A University College of London kimutatásai szerint köze 20 százaléka azoknak, akik 2017 első felében megpróbáltak leszokni a cigarettázásról, sikerrel jártak, ami azért örömteli adat, mert az azt megelőző év során ez az arány még csak 15,7 százalék volt.

A sikeres leszokók között ráadásul a korábbinál magasabb volt az alacsonyabb jövedelműek aránya, lényegében a kétkezi munkából élők közül ugyanannyian hagytak fel a dohányzással, mint az irodai dolgozók.

A kutatásból az is kiderült, hogy a leszokásban legjobban az elektromos cigaretta tudott segíteni, a legtöbben ugyanis szívesebben használnak valami olyan módszert, ami hasonlít a korábbi szokásukra, minthogy egy tapaszt viseljenek például. De még sok egyéb érv is szól az e-cigaretta mellett, ezért a Public Health England nevű népegészségügyi szervezet hamarosan hirdetések révén is népszerűsíteni fogja ezt a lehetőséget a dohányosok körében, és a különféle leszokást elősegítő kampányokba is beépítik.

A nyilvános helyeken történő dohányzás , illetve a dohányzás pozitív képekkel történő reklámozásának betiltása már eddig is sokat segített abban, hogy minél többen felhagyjanak káros szokásukkal, de még mindig nagyon sokan halnak meg a dohányzás következtében, vagy szenvednek valamilyen, a dohányzás által okozott betegségben, ezért a cigaretta elleni küzdelemnek még messze nincs vége.

 

 

Forrás: Medipress

Facebook hozzászólások