2024. április 16 , kedd - Csongor

 Befejeződtek a Településfásítási program tavaszi faültetései

Fotó: Unsplash.com/Bakos György

Meghirdetése óta több mint 50 ezer hektár új erdő telepítésére pályáztak a magyar gazdák. A Településfásítási programot az Országfásítási program részeként 2020-ban hirdette meg az AM hármas céllal: felhívni a figyelmet a fával borított területek növelésének szükségességére és a vidékfejlesztési program ehhez rendelkezésre álló pályázataira, a kistelepülések zöldítésére és az ország környezeti állapotának javítására, valamint a helyi közösségek erősítésére.

A Településfásítási program harmadik ütemében ismét a 10 ezer fő lélekszámúnál kisebb, magyarországi települések igényelhettek fákat, melynek tavaszi faültetései a napokban zárultak. A rendelkezésre álló 10 ezer sorfából 2 ezret április 20-ig ültettek el 95 településen, 8 ezret pedig az őszi ültetési időszakban fognak kiszállítani a több mint 344 nyertes településeknek. Az államtitkár kiemelte, hogy a program országszerte komoly érdeklődést váltott ki. 2020 óta már 1800 eseményt regisztráltak a faültetésekhez kapcsolódóan.

 

 

(MTI)