2024. március 28 , csütörtök - Hajnalka

Az idősebbek bőkezűbbek az idegenekkel

Az emberek úgy tűnik, ahogy idősödnek, úgy válnak egyre nagylelkűbbé. Ez kétségkívül igaz, ha idegenek segítéséről van szó – derül ki egy nemrégiben a Journals of Gerontology: Psychological Sciences című kiadványban online megjelent kutatásból, melyet a National University of Singapore (NUS) kutatói vezettek.

Az eredmények szerint, míg az idősebb generáció a fiatal felnőttekhez hasonlóan bánik a családtagokkal és a barátokkal, addig az idősebbek többet adakoznak idegeneknek még akkor is, ha a kedvességük több mint valószínű, hogy nem fizetődik ki.

„Bőkezűbbnek bizonyult az idősebb generáció, melyet valószínű az magyaráz, hogy a kor előrehaladtával az anyagi javak előtt a közösségben való értékek fontosabbnak bizonyulnak” – magyarázta Yu Rongjun, adjunktus, a kutatás vezetője.

Korábbi kutatások már kimutatták, hogy az öregedéssel az önzetlen cselekedetek is gyakoribbá válnak, figyelmesebbek a környezetük problémáira, és már kevésbé érdekeltek a gazdaggá válásban. Mindezek ellenére homályos ezen fajta altruista viselkedés mögött meghúzódó motiváció természete. A kutatócsoport ezt a kérdést szerette volna megválaszolni.

A tanulmányt 2016. március és 2017. január között folytatták, melybe 78 felnőttet vontak be Szingapúrban. Közülük 39-en az idősebb korosztály tagjai voltak hetvenes átlagéletkorral, míg a résztvevők másik fele 23 év körül járt. Ezután mindenkinek be kellett számolnia a társas kapcsolatairól, milyen szoros viszonyt ápol az adott emberrel, s mennyi pénzt adományozna neki.

Az eredmények szerint az idősebb és a fiatalabb generáció egyenlően nagylelkű a számára fontos családtagokhoz és barátokhoz. Az idősebbek azonban bőkezűbbnek bizonyultak a nem olyan közeli barátokkal, vagy akár teljesen idegenekkel szemben is, továbbá a szociális távolsághoz képest később kezdett csökkenni a nagylelkűség a fiatalokhoz viszonyítva. Emellett nagyobb valószínűséggel adományoztak akkor is, ha valószínűtlen volt, hogy az valaha is megtérül.

„A pszichológiában a nagyobb jó érdekében tett cselekedeteket irányító motivációt „transzcendentális ego”-nak hívjuk. Korábbi munkánkban már megfogalmaztuk, hogy ezen fajta motiváció növekedik oxitocin adása után, mely hormon az anyai szeretettel és a szerelemmel hozható összefüggésbe. Valószínűnek tartjuk, hogy a korral változó neurobiológiai szintek állnak ezen fajta bőkezűség hátterében” – magyarázta Dr. Narun Pornpattananangkul, a kutatás első szerzője, a NUS pszichológia részlegének munkatársa.