2024. március 28 , csütörtök - Hajnalka

Több mint fél tonna élelmiszeradományt kaptak a tatabányai családok

Nagy segítséghez jutott a TJ ESZI Család és Gyermekjóléti Központ: a szegénység elleni küzdelem világnapja alkalmából 700 kilogramm tartós élelmiszer érkezett az egyesület portájára. A ládákat a közeli Bridgestone abroncsgyár dolgozói töltötték meg felajánlásaikkal – méghozzá kevesebb, mint egy hét alatt.

 A Bridgestone munkatársai nemrég a „Szavazz egy jó ügyért!” nevet viselő aktivitás keretén belül dönthettek arról, hogy melyik helyi szociális intézményt támogassa a gyár. Az együttműködés első lépéseként olyan eszközöket kapott a Központ a vállalattól, amelyek már a nyári táboroztatások alkalmával használatba kerültek: egy fagyasztós hűtőszekrényt, egy stabil és kényelmes kerti pavilont, illetve több laptopot a gördülékenyebb adminisztrációhoz. Ezúttal azonban a kollégák tartós élelmiszer adományai kerültek a dobozokba.

A cég felhívására mindössze néhány nap alatt több mint fél tonna konzervet, kész és félkész terméket gyűjtöttek össze a Bridgestone-osok. Nem csupán az alapvető élelmiszerekre gondoltak a munkatársak, de a csomagokba reggeli zabkásákat, különleges teákat, édességeket, bébiételt és laktózmentes finomságokat is csempésztek. „Újra és újra rácsodálkozom, mennyi mindent el lehet érni, amikor egy csapat összefog! A „Szavazz egy jó ügyért!” program különösen kedves a számomra, és jó látni, hogy a kollégák számára is éppen olyan fontos ez az összefogás. Úgy érzem, a Család és Gyermekjóléti Központ a lehető legnagyszerűbb partnerünk ebben: mindenképpen hosszú távban gondolkodunk velük, hiszen biztosan tudjuk, jó helyre kerülnek a felajánlásaink” – mondta Topolcsik Melinda, a Bridgestone Tatabánya Termelő Kft. ügyvezető igazgatója.

A tatabányai abroncsgyár az anyacég fő alapelvét követve nagymértékben kiveszi a részét a társadalom szolgálatából: szeptember végén a Szent Borbála Kórház Szülészet-Nőgyógyászati Osztályának segített egy korszerű ultrahang gép megvásárlásában, nyáron a környei kerékpárutak melletti szelektív hulladéktárolós pihenőhelyek és szervizpont kialakítását támogatta. Az üzem folyamatos és proaktív törekvéseiért számos elismerésben részesült már, többek között a Családbarát Munkahely, a Kerékpárosbarát Munkahely és a Kiemelkedően vonzó és felelős munkáltató címeket is magáénak tudhatja.