2024. április 17 , szerda - Rudolf

Sok mindent loptak el tavaly

A 2017-es bűnügyi statisztikai rendszerből elég sok mindenre fény derül, többek között, hogy tavaly miket loptak a tolvajok. A Magyar Nemzet járt ennek utána mindennek. Nos a listavezető továbbra is a pénztárca, de vittek buszmegállót, magaslest és telefonfülkét is.

A pénztárca lopások száma tavaly meghaladta a háromezret, de az autóknak is szép számmal nyoma vész. Nyolc alkalommal loptak gyémántot, négy magaslest vittek el, de még egy telefonfülkét és egy buszmegállót is elloptak. Az utcai lámpákból idén 19-et tettek zsebre.

Egy Borsod-Abaúj-Zemplén megyei bűntett tárgya egy barlang volt – természetkárosítás miatt indult az eljárás. Egy Győr-Moson-Sopron megyei garázdaságot a levegő ellen követtek el.

Hajdú-Biharban lőfegyverrel vagy lőszerrel való visszaélés bűntettének tárgya egy nyúl. tavaly összesen száz kutyát tulajdonítottak el, de halkínzás is előfordult, országosan négyszer, és még ennél is több galamb esett szadisták áldozatául.

 

Forrás: Inforádió