2024. április 16 , kedd - Csongor

Lendületben a méltányos kereskedelem Magyarországon

A fairtrade termékek kereskedelme 2018-ban világviszonylatban meghaladta a 9.8 milliárd eurós értéket, ami 15 százalékos növekedést jelent az előző évhez képest.

A Tudatos Vásárlók Egyesülete 5 éve méri a magyar Fairtrade piac nagyságát, amiről 2014 óta állnak rendelkezésre adatok. Az első adattal lefedett évben a méltányos kereskedelem piaca marginális, 68 millió forint volt, ám innen dinamikus növekedésnek indult. Két év alatt, 2016-ig közel hétszeresére nőtt a piac, majd 2016 és 2017 között ismét meghétszereződött a forgalom 3,6 milliárd forintra, majd a méltányos kereskedelmi termékek forgalma 2020-ban már meghaladta a 6,9 milliárd forintot.

A növekedés üteme meghaladja mind az infláció, mind az élelmiszerárak növekedését. Az első mért évhez képest százszoros a növekedés.

A piaci adatok mérését a NielsenIQ Hungary végezte a 2019 és 2020-a évekre. Az adatokat a piackutató cég a legnagyobb élelmiszerkereskedelmi láncok adatait elemezve mérte. A korábbi évekre vonatkozó adatok tartalmaznak becsléseket a fairtrade kávét forgalmazó ÖMV kávézók forgalmára vonatkozóan. A 2019-2020-as adatok ezeket nem tartalmazzák, és a drogériákban kapható élelmiszerek adatait sem, így a valós Fairtrade piac valamivel nagyobb lehet az itteni számoknál.

 

(Tudatos Vásárlók Egyesülete)