2024. március 29 , péntek - Gedeon

Ismét emelkedett a megölt újságírók száma

Ismét emelkedett a munkájuk miatt megölt újságírók száma, az idén legkevesebb 65-en haltak meg, a tavalyi 57 után – mutatta ki kedden Berlinben ismertetett jelentésében a Riporterek Határok Nélkül (RSF) nevű nemzetközi civil szervezet.

Az RSF adatai szerint 39 újságírót meggyilkoltak, egyértelműen a foglalkozásukkal összefüggő okok miatt. További 26-an nem közvetlenül ellenük irányuló támadásban haltak meg, hanem például azért, mert légicsapás érte azt a helyet, ahol munka közben tartózkodtak, vagy munkavégzés közben a tűzvonalba keveredtek valamely fegyveres konfliktusban.

A 65 ember közül 50 főállású újságíró volt, 8 fő az egyéb munkatárs kategóriába, 7 fő pedig az úgynevezett civil újságírók – például bloggerek – közé tartozott. A megölt újságírók között 10 nő volt, ez a duplája a tavalyinak. A szűk többség, 35 ember fegyveres konfliktus sújtotta övezetben, 30 pedig hivatalosan békés területen veszítette életét, például Mexikóban vagy a Fülöp-szigeteken, azért, mert korrupciós ügyek vagy szervezett bűnözői csoportok tevékenységének leleplezésén dolgoztak.

A háborús övezeteken kívül megölt újságírók kiugró, csaknem 50 százalékos aránya „riasztó jel” – emelte ki a szervezet közleménye szerint Katja Gloger, az elnökség szóvivője, hozzátéve: „az elkövetők és megrendelőik túl sok országban számíthatnak arra, hogy nem vonják felelősségre őket, ha erőszakot alkalmaznak újságírók ellen”.

Az RSF adatai szerint 326 újságírót tartanak fogva a munkájuk miatt, csaknem 50 százalékuk Kínában, Törökországban, Szíriában, Iránban vagy Vietnamban raboskodik.

Az RSF adatai szerint 2017 végén világszerte 54 olyan újságíróról tudni, akit a munkája miatt elraboltak. Két újságíró kelet-ukrajnai szeparatisták fogságába került, a többieket Szíriában, Jemenben vagy Irakban rabolták el. Az újságírókat célzó emberrablás leginkább a polgárháború sújtotta Szíriára jellemző, különböző fegyveres csoportok 22 helyi és 7 külföldi újságírót tartanak fogva, néhányat már több mint öt éve.

 

Forrás: MTI