2024. március 28 , csütörtök - Hajnalka

Nőtt a személyi számítógépek világpiaci forgalma

Az informatikai és távközlési berendezések piacának elemzésével foglalkozó amerikai International Data Corporation (IDC) szerdán közzétett kimutatása szerint a hagyományos személyi számítógépekből 60,3 millió kelt el az idei első negyedévben, 0,6 százalékkal több, mint 2016 első negyedévében.

Az első negyedévi értékesítési adatok amellett, hogy rácáfoltak az IDC 1,8 százalékos csökkenést kilátásba helyező prognózisára, a hagyományos kivitelű számítógépek (asztali, munkaállomás) piacán 2012 első negyedéve óta első alkalommal mutatták ki az eladások növekedését.

A piaci folyamatokat az idei első negyedévben is nagyjából ugyanazok a tényezők határozták meg, mint 2016 második felében: a nagyobb vendorok a memória-áramkörök árának további emelkedésétől tartva növelték beszerzéseiket, valamint növekedtek a vállalati szektor beszerzései.

A keresletnövekedés elsősorban az iparosodott régiókra volt jellemző, az Egyesült Államok kivételével, de ott is minimálisra zsugorodott a csökkenés mértéke.

Jay Chou, az IDC szakértője szerint a hagyományos személyi számítógépek forgalma harminc százalékkal csökkent ugyan a 2011-es csúcshoz képest a különféle kiviteli formák által támasztott konkurencia és a készülékek növekvő élettartama miatt, mostanra viszont már sokkal inkább a csak készülékcsere elhalasztása vált jellemzővé, a más kiviteli formára való átállás nem.

Miközben a vállalati szektorban már érzékelhető egy készülékcsere-ciklus beindulása, a lakosságra ez még kevésbé jellemző. A számítógépes játékok üzletágában viszonylag erőteljes kereslet tapasztalható, de a táblagépek és az okostelefonok piacának a telítődése is a számítógép-kereslet stabilizálódásának az irányába mutat – mondta.

A hagyományos személyi számítógépek piacán a vezető szerepet 2013 első negyedéve után első alkalommal ismét a HP Inc. szerezte meg: eladásai 13,1 százalékkal 13,143 millióra nőttek, piaci részesedése a 2016 első negyedévi 19,4 százalékról 21,8 százalékra emelkedett.

A Lenovo 12,322 millió, az előző évinél mindössze 1,7 százalékkal több PC eladásával a második helyre csúszott vissza. Piaci részesedése 20,2 százalékról 20,4 százalékra emelkedett.

A harmadik helyen 9,573 millió PC eladásával a Dell állt az első negyedévben. A cég eladásait 6,2 százalékkal növelte, piaci részesedése pedig 15,0 százalékról 15,9 százalékra emelkedett.

A negyedik helyen az Apple áll 4,201 millió, az egy évvel korábbinál 4,1 százalékkal több személyi számítógép eladásával. Az Apple 7,0 százalék piaci részesedésre tett szert 6,7 százalék után.

Az Acer 4,121 millió személyi számítógépet értékesített, 2,9 százalékkal többet a tavalyi első negyedévinél. Piaci részesedése 6,7 százalékról 6,8 százalékra emelkedett.

Az összes többi személyi számítógép-gyártó együttesen 16,967 millió készüléket értékesített, 11,4 százalékkal kevesebbet a tavalyinál. Piaci részesedésük 31,9 százalékról 28,1 százalékra zsugorodott.

 

 

Forrás: MTI