2024. március 28 , csütörtök - Hajnalka

Munkaszüneti nap lehet a szociális munka napja

Munkaszüneti nappá nyilvánítaná november 12-ét, a szociális munka napját a szociális ágazatban dolgozók számára egy törvényjavaslat, ugyanakkor a továbbiakban nem minősülne munkaszüneti napnak – főszabály szerint – a közszolgálati tisztviselők napja.

Az Országgyűlés honlapján olvasható indítvány indoklása szerint a szociális, gyermekjóléti és gyermekvédelmi szolgáltatások területén jelenleg dolgozó mintegy 93 ezer ember megbecsülésének kifejezéseként, megfeszített munkájuk elismeréseként javasolják, hogy a szociális munka napja – amelyet 1997 óta ünnepelnek  világszerte -, munkaszüneti napnak minősüljön.

Lázár János és Balog Zoltán azt is javasolja, hogy a július 1-je, a közszolgálati tisztviselők napja viszont a továbbiakban ne legyen munkaszüneti nap, ugyanakkor legyen lehetőség arra, hogy – a kormányzati szolgálati, illetve az állami szolgálati jogviszonyban állók körén kívül esően – a helyi önkormányzat képviselő-testülete az önkormányzat saját bevételének terhére vállalhassa a munkaszüneti nappá minősítéssel összefüggésben felmerülő költségek biztosítását. Ebben az esetben – és e feltétellel – július 1-je az adott önkormányzat érintett foglalkoztatottjai tekintetében továbbra is munkaszüneti napnak minősülhet – írták az előterjesztők.

 

MTI