2024. március 29 , péntek - Gedeon

Lányokat vár a Mercedes-Benz Gyár duális képzése

Negyedik alkalommal rendezte meg kifejezetten lányok számára szervezett nyílt napját a Mercedes-Benz Gyár Kecskeméten.

A 2013-ban indult, ma már hagyománynak számító rendezvényen több mint 60 pályaválasztás előtt álló fiatal hölgy ismerkedett meg a járműkarosszéria-előkészítő és felületbevonó, a gépjármű mechatronikus, a mechatronikus karbantartó, valamint a szerszámkészítő szakmákkal a Mercedes-Benz Oktatási Központjában.

A vendégeket a gyártás és a HR területén dolgozó női vezetők köszöntötték, majd a nap egy közös fotózkodással indult a magyar autógyártás ma már ikonikus modelljével, a Mercedes-Benz CLA-val. A látogatók a Mercedes-Benz képzéseiről és karrierlehetőségeiről hallhattak hasznos információkat, majd négy szakmával ismerkedtek meg játékosan: különféle alakzatokat fújtak a motorháztetőre, egyszerűbb méréseket végeztek, fémkarikát hajtottak egy kanyargós pályán, különböző formákat hajtogattak alumíniumból.

Mizsei Emese, a HR-osztály toborzásért felelős vezetője elmondta: „Célul tűztük ki, hogy a hölgy munkavállalóink aránya növekedjen. A Mercedes-Benz sikérhez nemcsak világszínvonalú technológiára, hanem képzett és motivált női szakemberekre is szükségünk van. Éppen ezért az új munkahelyek betöltésekor számítunk a hölgyek jelentkezésére is. Munkavállalóink számára képzéseket, fejlődési lehetőségeket és családbarát szolgáltatásokat kínálunk” – áll a közleményben.

A Mercedes-Benz Manufacturing Hungary Kft. öt éve, 2009-ben hozta meg stratégiai döntését a duális szakképzés bevezetéséről. A hároméves szakképzés a Kecskeméti Szakképzési Centrum Kandó Kálmán, illetve Gáspár András Szakgimnáziuma és Szakközépiskolájával együttműködve gépjárműmechatronikus, mechatronikai karbantartó és gépjármű-előkészítő felületbevonó szakokon indult el, amely később tovább bővült szerszámkészítő szakmával is. Az idei évben a négy szakmában összesen 108 fiatal kezdte meg tanulmányait, köztük több hölggyel.

 

HRGlobe