2024. március 28 , csütörtök - Hajnalka

Hashtagek gyűjtése és a mosolykampány

Két hónapon keresztül gyűjtötte a mosolygós fotókat és a #laysmosoly hashtageket a Lay’s, hogy elérje kitűzött célját és átadhassa az 5 millió forintos adományt a Mosolyfestők Alapítványnak.

Az alapítvány nevéhez hűen, sok mosoly keretében adta át a Lay’s-t forgalmazó Fővárosi Ásványvíz- és Üdítőipari Zrt. képviselője a kampány során beharangozott adományt. „Nagyon elégedettek vagyunk, hogy ennyi embert megérintett a kampány üzenete, még ha csak egy fél percet is töltöttek el a mosolygós szelfi elkészítésével, és utána rohantak tovább, szerintünk megérte. Nem is lehet kérdés, hogy sikerként könyveltük el a Smile-kampányt, ahogy azzal kapcsolatban sincs kétségünk, vajon jó helyre került-e az adomány” – értékelte a kampányt kérdésünkre Buzder-Lantos Nikoletta, a FÁÜ marketingigazgatója.

Hasonló jókedvvel fogadta a szervezet számára mérföldkövet jelentő pillanatot a Mosolyfestők Alapítvány is, ők kétségkívül nagyszerű és megérdemelt lehetőséghez jutottak a Lay’s adományával.