2017. október 22 , vasárnap - Előd

Bízzon bankjában!

Egy spanyol banki alkalmazott 25 éven át “csapolta” az egyik ügyfél számláját.

Egy spanyol banki alkalmazott 25 éven át “csapolta” a pénzintézet egyik orosz állampolgárságú ügyfelének számláját, amelyről összesen 1,3 millió eurót (396 millió forint) lopott el.

A délkelet-spanyolországi Almoradí településen történt esetre úgy derült fényt, hogy az ügyfél bankot akart váltani, ezért részletes elszámolást kért a pénzintézettől, amely azonban nem egyezett az éveken át kapott kimutatásokkal.

Feljelentést tett, a nyomozás során pedig kiderült, hogy minden alkalommal, amikor a férfi Oroszországban volt, sűrűbbek lettek a pénzmozgások a spanyol bankszámlán.

Az 51 éves gyanúsított nő ilyenkor emelt le készpénzt a számláról, amelyhez hozzáférése volt, az ügyfélnek pedig hamis kimutatást küldött, hogy ne tűnjön fel a lopás – vélik a nyomozók.

A csendőrség tájékoztatása szerint az asszony és élettársa a fizetésükhöz képest nagylábon éltek, és gyakran vettek részt drága, egzotikus utazásokon, és ezt ráadásul még csak nem is titkolták, hanem előszeretettel dicsekedtek vele az internetes közösségi oldalakon.

A banki alkalmazottat csalással és okirat-hamisítással gyanúsítják.

 

Forrás: MTI

Facebook hozzászólások

A honlap további használatához a sütik használatát el kell fogadni. További információ

A süti beállítások ennél a honlapnál engedélyezett a legjobb felhasználói élmény érdekében. Amennyiben a beállítás változtatása nélkül kerül sor a honlap használatára, vagy az "Elfogadás" gombra történik kattintás, azzal a felhasználó elfogadja a sütik használatát.

OK