2017. december 16 , szombat - Etelka

Mérnökből zongoratanár

Bíró Ákos a mérnöki pályát hagyta ott a zenéért. A 35 éves fiatalember élete eddigi döntései azt példázzák, hogy merni kell változtatni, bátornak lenni, élni a lehetőségekkel, és akkor kézben tartjuk a sorsunkat.

Zene I.

„ A zenével való ismerkedésem kisgyerekként Halász Judit dalaival kezdődött, de zeneiskolába például soha nem jártam. Csak 18 éves korom körül kezdtem a klasszikus zene iránt érdeklődni, először az úgynevezett gótikus metálzenét hallgattam, ami műfajilag egy kemény gitárzene klasszikus hangszerekkel. Egy zenész barátom ismertetett meg Sosztakovics II. csellóversenyével és Sztravinszkij Tavaszi áldozat című zenéjével. Ettől kezdve nemcsak hallgatni, hanem művelni is szerettem volna a zenét. Evidens lett volna a gitárral kezdeni, de nem éreztem magaménak a hangszert. Egy barátnőm zongorázott, és nála próbáltam először ki, milyen fantasztikus élmény egy négy hangból álló rövid népdalt lepötyögni a billentyűkön.  21 évesen kezdtem zongorázni és zeneiskolába járni. Igyekeztem, hogy én választhassam ki a darabot, amit tanulunk, és amit már el tudtam játszani, az annyira élvezetes volt, hogy nem azon keseregtem, hogy jajj, még nem játszom elég jól, nincs technikám hozzá. A Benczúr Házban az Erkel Ferenc Zeneiskolában felnőttképzés is folyt, ide vettek fel, és 3 évig az egyik legjobb tanár, Halkovics Ágnes tanítványa lettem, akinek kiváló pedagógiai érzéke volt”.

Középiskola

Ákos a Szent István Gimnázium matematika tagozatára járt. Már a középiskolában gondot okozott számára, hogy a tárgyakat nem összefüggéseiben tanítják. A négy év alatt az irodalom volt a legkedvesebb tárgya.

„Az érettségi után, mint a legtöbb kortársam, elég tanácstalan voltam a pályaválasztást illetően. Jelentkeztem a közgazdasági egyetemre és a pénzügyi főiskolára, de ezekre a helyekre nem vettek fel. Mivel az irodalom olvasása napi „betevőm” volt, ezért felmerült bennem egy 1 éves könyvtáros tanfolyam elvégzése is, ahol foglalkozhattam volna a XX. századi irodalommal. Végül a felvételi lapon a harmadik helyen megjelölt Budapesti Műszaki Egyetem Építőmérnöki karára vettek fel. Arra gondoltam, hogy a matek jól megy, rajzolni is tudok, van térlátásom, mi baj lehet!? Az építőmérnök nem „művész”, mint az építész, ő a szerkezetekért, az alapozásért felelős, bár hozzátartozik a vasúti pályák, utak, hidak tervezése is. Már a gólyatáborban megkedveltem az évfolyamtársaimat, az egyetemi évek alatt pedig a mérnöki szakmát is.

 Mérnök

2006-ban kapta meg mélyépítő diplomáját, elkezdett munkát keresni. Naivan arról álmodozott, hogy saját irodája lesz, félállásban mérnök, a fennmaradó időben zongoratanár lesz. Nem sok kedve volt beállni a sorba, a ”8 óra munka, 8 óra pihenés, 8 óra szórakozás” verklijébe. Nem csoda tehát, hogy mindössze egy évig volt „igazi” állásban a Mélyéptervnél.

 Dublin I.

„Azt tudtam, hogy mindenképpen ki akarok menni Írországba, hívtak a barátok is, akik már kitaposták az utat. Elég könnyű volt akkor állást találni, és a 2500 eurós fizetés is vonzó volt az itthoni 110 ezer forinthoz képest, amiből családot nehéz lenne eltartani. Az volt a tervem, hogy 2-3 évre kimegyek, gyűjtök némi pénzt, és alaposabb angoltudással felvértezve jobbak lesznek majd az itthoni lehetőségeim.”

Ákos 2006-ban érkezett Dublinba, és valóban két hét alatt talált a szakmájában állást, ha nem is 2500, de 2200 eurós fizetéssel. Csak egy baj volt: nem nagyon volt munka, nem is tudja, hogy a munkahelyén miért tartották. Kicsit beleszagolt a békebeli szocialista munkamorálba, mindezt a kőkemény kapitalizmusban.

„Rajzolós feladatokat kaptam, és azok elvégzése után gyakorlatilag csak interneteztem, és elfáradtam, mintha dolgoztam volna. Egy év múlva beütött a recesszió, de szerencsére előtte sikerült egy másik irodában elhelyezkednem. Egy év után, a leépítések harmadik körében küldtek el.” Négy hónapot kellett várnia, hogy megkaphassa a munkanélküli segélyt, közben takarékos üzemmódra váltott, és már a hazajövetelt fontolgatta. De akkor, beköszöntött a

DOLCE VITA

„Értesítettek, hogy megkaptam a segélyt, egy összegben 4500 eurót kaptam kézhez. Nagyon élveztem, hogy van némi pénzem és sok szabadidőm, ezt semmiért nem cseréltem volna el.” Három évig nem dolgozott, viszont 5-6 órát gyakorolt a zongorán, jógázott, úszott, meditált. Másfél év alatt megtanult dánul, gyenge középszinten, és így kedvenc dán filmjeit is nézhette.

„Arra gondoltam, hogy ha mérnök maradok, egy érdekesebb országba szeretnék menni. Jelentkeztem is dán állásokra, de nem jött össze. Őszintén szólva ugyanis, bár már tíz éve vagyok itt, nekem Írország nem annyira jön be. Miután viszont kiderült, hogy a segély “örökké” tart, elkezdtem más célokat megfogalmazni. Ez az időszak arra volt jó, hogy sokat fejlődjek, ezt maximálisan ki is használtam.”

Ákos elvégzett egy Vipassana meditációs tanfolyamot. Ezt a fajta meditációt a nyugati embernek nagyon nehéz megérteni. A 10 napos táborban naponta kb. kilenc órát meditáltak.

„A meditáció megváltoztatta az életemet, segített egy másfajta látásmódot elsajátítani, nyugodtabb lettem. Rátaláltam Eckhardt Tolle tanításaira, és A most hatalma című könyve alapmű lett számomra.”

 

ZENE II.   

„A zongorázást egy percre sem hagytam abba, mikor kijöttem, az első fizetésemből azonnal vettem egy digitális zongorát. Három tanárt „fogyasztottam el” ittlétem alatt, most tartok a negyediknél. A tanárokkal változó mértékben kerültünk egy hullámhosszra. Közben zongoravizsgákat tettem le, két amatőr versenyen is második lettem az utóbbi három évben. Az amerikai tanárom nagyon inspirált, ő ajánlotta, hogy próbáljam ki a tanítást, azzal a vizsgapapírral ugyanis, amivel én rendelkeztem, itt már szoktak oktatni.

Nyáron meglesz az „igazi” tanári diplomám is. Ami nem ér fel egy főiskolai diplomával, követelményszinten egy konzi felvételivel sem. Egy komoly szonátát kell eljátszani, elég magas szinten – de nem áltatom magam: ezzel a tudással otthon a konziba valószínűleg nem jutnék be. Innen látszik csak igazán, hogy Magyarországon milyen kiváló a komolyzene-képzés, rengeteg a jó tanár és ingyenesek a zeneiskolák. Írországban ugyan nagy a kultusza az amatőr zenélésnek, de a zeneiskolák drágák, a magántanár sokkal olcsóbb. Tulajdonképpen ez az én szerencsém: jelenleg 33 tanítványom van, akiket délután 3-ól este 10-ig tanítok. Akad 50 éves ’nebulóm’ is. Csak négy-ötödikes szintig tanítok, de azt teljes magabiztossággal, diákjaim sikeresen vizsgáznak. Célom, hogy egyre magasabb és magasabb szinten taníthassak. Általában én járok a diákok otthonába, de hozzám is jönnek páran, egy felújított Yamaha U3 pianínón tanítok. Távlati terveim között szerepel egy zongora megvétele.

Dublin II

Nagyon sok magyar (mintegy 40 ezer) él Dublinban, de Ákosnak nincs sok kapcsolata a mostani magyar kolónia tagjaival. Az itteni barátok már hazamentek, vagy szétszóródtak a világban.”

Menyasszonyával és annak kislányával élnek – egy bérelt házban, a külvárosban.

„Dublin nagyváros, mindent meg lehet benne találni, de nekem Pesthez képest unalmas. Mégis itt tudok azzal foglalkozni, amit szeretek.  Gyakran járok haza, a baráti társaságom szerencsére megmaradt, és persze otthon nem hagyok ki egy Pintér Béla előadást sem.”

 

JÖVŐ

„Öt év múlva lehet, hogy még itt leszünk, talán egy zeneiskolában tanítok. Lehetséges, hogy vidéken lakunk majd itt Írországban, vagy éppen ellenkezőleg, egy napsütötte országba tesszük át a székhelyünket. Az a fontos, hogy ahol vagyunk, nyugalom és béke legyen. Mindenesetre elkezdünk spanyolul tanulni.

 

 

Szerző: Forgács Sára

Facebook hozzászólások

A honlap további használatához a sütik használatát el kell fogadni. További információ

A süti beállítások ennél a honlapnál engedélyezett a legjobb felhasználói élmény érdekében. Amennyiben a beállítás változtatása nélkül kerül sor a honlap használatára, vagy az "Elfogadás" gombra történik kattintás, azzal a felhasználó elfogadja a sütik használatát.

OK