2024. április 20 , szombat - Konrád, Tivadar

Egy színes álom beteljesült

A Deák térből nyíló, rövidke Sütő utcát leginkább a gyorsétterméről ismerik, de aki inkább ízes szellemi táplálékra vágyik, az felkeresheti a főváros egyik legkülönlegesebb atmoszférájú kiállítótermét, a KuglerArt Szalon és Galériát. A békebeli nagypolgári lakásban szenzációs festmények mellett cigány népművészeti és iparművészeti alkotásokat is bemutatnak, illetve értékesítenek.

A 2011-ben alakult Galéria a nevét Kugler Henrik császári főcukrászról kapta, aki különleges édességgel örvendeztette meg vevőit. Ükunokája, a Balázs Béla díjas dokumentumfilm-rendező, Kőszegi Edit pedig a roma képek varázslatos világával szeretne örömet szerezni a látogatóknak.

Kőszegi Edit
Kőszegi Edit

Edit korábban, a Néprajzi Múzeum Roma Gyűjteményének munkatársaként átfogó tudást szerzett a roma képzőművészet világáról, így nem teljesen a véletlen műve, hogy több mint két évtizede valósággal beleszeretett a cigány festők képeibe. Galériájának első darabját, Orsós Teréz „A korsós fiú” című alkotását is ekkoriban vásárolta meg. Ettől kezdve, ha forgatásai során neki tetsző képpel találkozott, ha tehette, általában megvette.

2007 tájára már létrejött egy különleges, egyedülálló gyűjteménye, mintegy 150 képpel. Olyan művészek alkotásaival, mint Bada Márta, Balázs János, Péli Tamás, Oláh Jolán, Balogh Balázs András, Oláh Mara, Orsós Teréz, Ráczné Kalányos Gyöngyi vagy a későbbi Kossuth-díjas Szentandrássy István. Edit törekvése az is, hogy fiatal roma festőknek is teret ad a bemutatkozásra. A Galéria művészei közé tartozik Bogdán János „Amigó”, Kállai Henrik, Lakatos Erika, és a legfiatalabbak: Bujtás Móni, Balázs Kitti. Ők már nem autodidakta alkotók, művészeti iskolákat végeztek, és általában nem is cigány témákat festenek.

Az Edit által képviselt művészek alkotásai képezték a gerincét a 2007-es, „Az emlékezés színes álmai” című kiállításnak, amelynek keretében húsz kortárs roma festőművész munkái voltak láthatók a Magyar Nemzeti Galériában. Ezt a válogatást Pekingben is láthatta a közönség, a kínai Magyar Kulturális Évad megnyitó kiállításaként.

Edit életében a filmezés mellett egyre nagyobb hangsúlyt kapott az a vágy, hogy egy látogatható galériát hozzon létre, nyitvatartási idővel, ahol a képek megtekinthetőek és akár meg is vásárolhatóak.

A frissiben megalakított KuglerArt Galéria 2011-ben jelen volt az Art Market Budapest kortárs képzőművészeti vásáron, az elmúlt években pedig több nívós külföldi kiállításon (London, Velence, Párizs, Stockholm, Passau, Helsinki) voltak láthatók a gyűjtemény darabjai. 2015-ben nagy sikere volt a Római Magyar Akadémián az Ott és túl azon… című kortárs roma tárlatnak, melyet Kőszegi Edit és Németh Pál, az Akadémia művészeti munkatársa rendezett. Itt a festőművészek mellett helyet kaptak Farkas András a NYÓLCKER hangulatát megidéző izgalmas fotói is.

A galériás tevékenység mellett havi rendszerességgel létrejött a Szalonest programsorozat, azzal a céllal, hogy teljes képet tudjanak adni a roma és a kortárs kultúráról. Ezeken általában a galéria művészeit mutatják be, de mindig van egy plusz meghívott vendég, aki egy másik műfajt képvisel. Kőszegi Edit szívén viseli fogyatékkal élő embertársainak a sorsát, ezért idén a KuglerArt volt a helyszíne a Lelki Egészség világnapján,a Rehab Critical Mass és az Ébredések Alapítvány által rendezett képzőművészeti és irodalmi estnek.

Újabban lakásszínház előadásokkal bővítik a szalon repertoárját. Ezeken a különleges hangulatú esteken nagy sikerrel szerepel – és fog szerepelni – a Györgyi Anna által előadott Peter Hacks: G. című monodrámájával (rendező: Hídvégi Nóra), és szintén „tele a lakás” Lázár Kati Jászai Mari estjén is, mint ahogy a Sediánszky Nóra rendezte Giacomo-hatás előadáson és a Klem Viktor által előadott A nagybőgő címűn is. Az idei ősz egyik legkülönlegesebb előadásának pedig a Hajdu Szabolcs által színpadra (és filmre) megálmodott Ernelláék Farkaséknál című előadása ígérkezik, a tervek szerint november 30-án.

A filmrendező házigazda természetesen a mozgóképet sem hagyja ki a művészetek sorából, így alkalmanként filmvetítések is szórakoztatják a szalon látogatóit. Jelenleg az Éclipse Film szervezésében a KineDok filmklub várja a nézőket, ahol 10 külföldről érkezett, különleges sorsokat bemutató dokumentumfilmet vetítenek.

A szalon vendége volt Ljudmila Ulickaja
Ljudmila Ulickaja

Október 25-én pedig fantasztikus megtiszteltetés érte a galériát: vendégül láthatta a világhírű orosz írónőt, Ljudmila Ulickaját, aki őszinte érdeklődéssel tekintette meg a galéria gyűjteményét és megígérte: közbenjár, hogy Oroszországban is láthatóak legyenek a Kugler Art galéria legjobb alkotásai.

 

 

Szerző: Forgács Sára