2024. március 28 , csütörtök - Hajnalka

30 milliárd forint munkahelyi képzésekre

Startup Stock Photos

Összesen 31,5 milliárd forint értékben jelentek meg munkahelyi képzési pályázati felhívások a Gazdaságfejlesztési és Innovációs Operatív Program (GINOP) keretében. A nagyvállalatok számára 18,5 milliárd forint, míg a mikro-, kis- és középvállalkozások számára 13 milliárd forint az elérhető keretösszeg.

A nagyvállalatok március 12-től, a mikro-, kis- és közepes vállalatok március 13-tól nyújthatják be a támogatási kérelmeket. A mikro-, kis- és középvállalkozások 3 és 50 millió forint közötti, a nagyvállalatok 10 és 100 millió forint közötti összegre nyújthatnak be támogatási kérelmet – írja az MTI.

Cél, hogy a vállalkozások a támogatásokból az Irinyi Tervben szereplő ágazatokhoz, illetve az Ipar4.0 és az infokommunikációs technológiák (IKT) területéhez kapcsolódó képzéseket valósítsanak meg. Továbbá, hogy azon alacsonyabb iskolai végzettséggel és átlagkeresettel rendelkező foglalkoztatottak alkalmazkodóképessége javuljon, akik a folyamatosan változó gazdasági és technológiai feltételekhez nehezebben alkalmazkodnak. Ezeknek a munkavállalóknak a bevonása jelenleg alacsonyabb mértékű, mint a magasabb iskolai végzettségű, magasabb átlagkeresettel rendelkező foglalkoztatottaké.