2024. március 29 , péntek - Gedeon

Vikidál 70, Zeffer 60, Mobilmánia 10 – 1. rész

„Azt gondolom, hogy ha egyszer be kell fejezni, akkor engem az orgona mellől fognak elvinni.” Zeffer Andrással beszélgettünk a jubileumi koncert kapcsán.

-A 60. életév alkalom az ünneplésre, de alkalom az összegzésre is. Zenei pályafutásodban mely időszak volt a legszebb, illetve a legnehezebb?

-Életem legmeghatározóbb része továbbra is a P.Mobil időszaka marad, ahol több mint 16 évig voltam kisebb megszakításokkal. Azt hiszem azok a koncertek, azok az időszakok, azok az emlékek, azok az ember tömegek és azok a rajongások, amik akkor értek minket az már soha vissza nem jöhet.

(P. MOBIL zenekar)

Ugyanakkor legalkotóbb időszakomnak a TRB zenekart tekintem, azt a nyolc évet, ami 1996-tól tartott. Ott ugyanis egy supergroup jött létre: Tunyogi Péter, Kékesi „Bajnok” László, Donászy Tibor, Závodi János és én. Azt hiszem, hogy ennek így kellett történnie vagy a sors ezt így generálta, hogy ezek a dalok ott megszülessenek.

És az, hogy egy súlyos betegség után talpra tudtam állni, a Mobilmánia zenekart megalapítottam, és megélte a zenekar a tíz évet az egy nagyon komoly és nehéz dolog – főleg ebben az időszakban -, mert a kétezres évek zenekarai és stílusai egészen mást követelnek, mint az 1970-es 1980-as időszakok. A Mobilmániát elfogadta a közönség, és ez nem tud másban kicsúcsosodni, mint január 6-án az Arénában.

-Ezek voltak a zenei pályafutásod szép időszakai, de a nehéz időszakokról még nem meséltél.

-A legnehezebb időszak az volt, amikor eljöttünk a P.Mobil zenekarból 1996-ban. Akkor Tunyó odajött hozzám, hogy legyek én a TRB zenekar vezetője és csináljunk ebből ugyanolyan nagy zenekart, mint a P.Mobil. Ez hatalmas kihívás volt, rengeteget dolgoztam és mivel addig is sikeres emberekből állt a zenekar elég nehezen tudták elviselni azt, hogy több ezres koncertek és teltházas művelődési házak, szabadtéri színpadok, focipályák után jöttek olyan koncertek, amikor bizony 40-50-60 ember jött el a legelején.

(TRB zenekar)

Az áttörést a Budai parkszínpad hozta meg 1998 május 29-én, amiről TV felvétel készült és megjelent az első lemezünk „A tegnap itt hagyott” címmel. Onnantól kezdett az alagút végén egy kis fény látszani. Ha Tunyó nem betegszik le és 8 évnél tovább tudjuk vinni a szekeret, akkor az is bedörrent volna. Én most is vallom, hogy egy zenekarnak minimum tíz évet léteznie kell ahhoz, hogy utána már a közönség elfogadja, hogy bekerüljön a köztudatba, a napod részévé váljon.

-Hogyan kezdődött a zene szeretete, kik voltak a példaképeid?

-Én már 5 éves koromtól tanultam zongorázni. Édesanyám ének-zene és matek-fizika szakos tanárnő volt, ő rengeteget zongorázott otthon. Nagyon szerettem hallgatni esténként és ellesegettem tőle hogyan csinálja. Komolyzenét tanultam nagyon sokáig, több mint 12 évig. Benne volt a konzervatórium teljes anyaga, majd később jazz zongora és sípos orgona szakokon tanultam. Azt gondolom, hogy amit erről a műfajról tudni lehet, azt én megpróbáltam megtanulni.

(A fiatal Zeffer András)

A 70-es évek elején jöttek ezek az együttesek, mint a Deep Purple, az Emerson, a Urieh Heep, előtte a Beatles és a Rolling Stones. A progresszív zenét is nagyon szerettem. Többen megtanultuk az Emerson dalokat, egymás előtt villogtunk, hogy ki tudja bal kézzel lejátszani.

-Valószínűleg ennek volt köszönhető, hogy már nagyon fiatalon, 21 évesen az akkor már országosan ismert és híres P.Mobil együtteshez kerültél. Hogyan történt ez?

-Mi az SOS együttesben játszottunk Szegvári Gáborral, Sárvári Vilivel, Kocsándi Mikivel és Vrana Tamással. Kocsándi Miki elkerült a Karthágó-ba, mi pedig Sárvári Vilivel szerencsét próbáltunk a P.Mobil együttesnél, ugyanis megüresedett Samunak és  Pityinek a helye.

(S.O.S zenekar)

Elhívtak minket egy meghallgatásra és a Kékesi „Bajnok” Laci azonnal mondta, hogy a billentyűs csávó az jó, az rendben van. A Vilit – ha jól tudom – próbaidőre vették fel, de a kapcsolatuk a mai napig is tart.

-Említetted már, de akkor most hadd kérdezzek rá, hogy mi adott erőt, hogy életed legnagyobb küzdelmét – ezerből egyként – megnyerd a halálos kór, a leukémia ellen?

-Az élni akarás borzasztóan erős bennem. Burokban születtem – ezt édes anyám mesélte -, és állítólag, aki burokban született az eltaposhatatlan az élet bármely területén, és mindent megtesz, hogy életben maradjon. A családom rettenetesen fontos, a 7 éves kislányomnak nagy szüksége volt az apjára.

Ez volt az egyik fő motiváció, a másik pedig a színpad, a közönség, a zenekar, melytől én nem tudok megszabadulni. A kórházban hívott Vona Karcsi  – koncert világító guru -, hogy úristen mi történt veled,  miben segíthetek, de mondtam neki, hogy Karcsikám, ne ezzel foglalkozz,  egy év múlva a visszatérő koncertemet te fogod világítani.

Azt gondolom, hogy ha egyszer be kell fejezni, akkor engem az orgona mellől fognak elvinni.

-Úgy tudom, hogy 35 éve boldog házasságban élsz, ami a rockzenészekre nem igazán jellemző. Mi ennek a titka?

-A szerelem! Egy olyan vonzalom van közöttünk, ami ritkaság. Olyan feleséget, mint az enyém, tényleg nehéz találni.  Aki nem féltékeny, aki mindig is azt nézi, hogy miben tud segíteni nekem, hogy boldog legyek, és én sem tudom elképzelni az életem nélküle.

(András feleségével, Csillával)

Rengeteg közösen megélt élményünk van, a leukémia is az: ha ő nincs, akkor már én sem vagyok! Betegségem óta minden koncertre elkísér, figyel rá, hogy ásványvíz mindig legyen az orgona mellé bekészítve.

De ő készíti az együttesről a fényképeket is, ő intézi a zenekarral kapcsolatos PR, marketing feladatokat is. Borzasztóan félt és ez nekem nagyon jólesik.

-Az internet és a kalóz felvételek elterjedése hogyan változtatta meg a rockzenészek jövedelmét, megélhetését?

-Teljes mértékben porba és sárba tiporta az egészet, amit egyébként közel ötven éve próbálnak sárba tiporni. Mindamellett, hogy rock kávéházak, rock éttermek és rock televíziók alakulnak – a szó kiírthatatlan , felhasználják minden szinten -, viszont magát a műfajt, vagy nem tudják a helyén kezelni, vagy csak ráteszik mindenre, mint egy címkét, és az akkor már „rock”.

A lemezek másolása, a rockzenész hivatásra – mert ez hivatás, ami egy életforma, egy életmód, ami nagyon-nagyon sok lemondással járó dolog -, nagyon rossz hatással van. Mi egy-egy lemezen, ami egy-másfél évente jelenik meg rengeteget dolgozunk.

(Mobilmánia zenekar)

Nekünk is meg kell venni az üzemanyagot, ennünk-innunk kell, mint mindenki másnak. Persze adunk magunkból, amennyit csak bírunk, de a szükségleteinket nekünk is ki kell elégítenünk, amihez a letöltések egyáltalán nem adnak segítséget.

Most már lehetőség van a fizetős letöltésre, ami egy kicsit segít ezen a dolgon, de kb. úgy lehet számolni, hogy egy megvásárolt CD-re 25 másolás jut. Így soha nem tudsz felkerülni az aranylemezes kategóriába és soha nem tudsz a MAHASZ listán ténylegesen ott lenni.

-Beszéljünk kellemesebb dolgokról. A január 6-i Aréna koncerten mire számíthat a közönség, mivel készültök?

-Ez mindenképpen nagy esemény, amely nem volt és nem is lesz, mert ezt a koncertet már nem lehet megismételni. Nagyon komoly technikát vonultatunk föl, de ez már követelmény az Arénában.

Két részből áll majd, szünettel. Vikidál Gyuszi kezd majd a 70 éves jubileumi évével – 50 éve van a szakmában -, ami durván 25 év rockandroll, 25 év musical és rockopera szerepek. 50 évből kiválasztani azt a másfél órás műsoridőt, abból a rengeteg dalból, amit alkotott, énekelt és játszott nagyon nehéz volt. Ebben a részben lesznek a musical és rockopera dalok, valamint Dinamit, P.Box és MHV dalok. A koncerten közreműködik egy szimfonikus zenekar is.

A második részben megszólalnak a P.Mobil, TRB és természetesen a 10 éves Mobilmánia dalok is.

Vendégeink lesznek: Závodi Janó, Lukács Petya, Nagy Anikó Jászai díjas színművésznő, Zöld Csabi színművész, Homonyik Sándor, Jankai Béla, Szabó László – Morci (1969-ből Gyula Gemler nevű együtteséből gitáron).

Köszönöm a beszélgetést Zeffer Andrásnak, mindenképpen ott leszünk!

 

A Vikidál Gyulával készült interjút itt olvashatja!

(Fotók: Zeffer András)

 

 

Szerző: Aufmuth Gábor