2024. április 19 , péntek - Emma

Ringató és Borsi a hóban

A Ringató foglalkozások és a Ringató kiadványok egyre népszerűbbek a kisgyermekes családok körében. Nem véletlen a siker, hiszen nagy szeretettel és magas fokú szakmaisággal készül minden foglalkozás, minden könyv, minden zene, minden illusztráció.

Az az igény pedig, hogy a nagyobbacska gyermekek is részesei lehessenek mindennek, egyre erősödik. Gáll Viktória Emese Ringató-meséinek második kötete – Borsi a hóban – épp ezen az úton egy mérföldkő ismét. Minderről, Gállné Gróh Ilonával, a Ringató alapítójával beszélgettem.

-Lányommal régóta járunk, így ismerjük a foglalkozást, körbeülünk, énekelünk, mondókázunk, ölbéli játékokat játszunk, és nagyon – nagyon jól érezzük magunkat, de az alapítót kérdezem, mi is az a Ringató?

-Egy kisgyermekkori zenei, művészeti nevelési módszer, amely a családban kezdődik. A foglalkozásokon kedvet ébresztünk közös énekléshez, játékhoz, illetve mintát adunk a szülőknek, hogy hogyan kezdődjön a kicsik zenei nevelése. Mindez úgy történik, hogy ne érezze senki kényszernek, „oktatásnak”. Fontos, hogy megszülessen a közös élmény. A közös éneklés, mondókázás, a huncutkodó játékok közben épül a gyermeki lélek, erősödik a családi összetartozás. Gyakran énekelünk kifejezetten a felnőtteknek való magyar népdalokat. Ismertebbeket vagy olyat, melyek a szülők számára kevésbé ismerősek, de hamar megtanulják, szívesen éneklik. Olykor megszólalnak kánonok, egyszerű kétszólamú művek is. Ezt a jó hangulatot, a közös éneklés semmivel össze nem hasonlítható örömét élik át a felnőttek, ezzel vesszük körül a gyerekeket is.

-Honnan jött az ötlet?

-Huszonöt évvel ezelőtt kezdődött. Több szálon indult el a munkám és mindegyik ebbe az irányba terelt engem. A kisebbik gyermekem születése után három éven keresztül videófelvételeket készítettünk a közös énekes játékainkról, mondókázásainkról. Ezekből a felvételekből később oktatófilmek lettek, melyek bemutatják a zenei nevelést a családban a kisgyermek hároméves kora előtt, illetve az édesanya és a kisgyermek kapcsolatának fejlődését, a kommunikáció alakulását az ölbéli játékok során. Abban az időben, amikor a film készült, óvónőjelölteket tanítottam, és zeneóvodás csoportjaim is voltak.  Egy óvodás kisgyerek anyukája szerette volna az egyéves kistestvért behozni a nagycsoportos gyerekek foglalkozására résztvevőnek. Mondtam a mamának, hogy ezt sajnos nem lehet, de szülőkkel együtt ki lehetne alakítani az óvoda előtti korosztály számára egy foglalkozási lehetőséget. Akkor már együtt dolgoztam Forrai Katalinnal, aki a kisgyermekkori zenei nevelés nemzetközi hírű professzor asszonya volt. Tőle kaptam azt a feladatot, hogy a Bölcsődék Országos Módszertani Intézetében kisgyermeknevelőket tanítsak, így ez is arra indított, hogy a három év alatti korosztállyal foglalkozzam.

Kodály tanítása nyomán tudjuk, hogy a zenei nevelést a születéskor vagy akár hamarabb el kell kezdeni az édesanya által. Mindaz, amit eddig elmeséltem, arra indított, hogy több mint két évtizede Szekszárdon megszerveztük az első csoportot anyukákkal, apukákkal, kisbabákkal. Ma már országos, sőt határon is átívelő a Ringató módszer, hiszen Felvidéktől Londonig, Székelyudvarhelytől Bécsig nagyon sok helyen működnek Ringató foglalkozások. Ami külön öröm, hogy ez a magyar nyelv és kultúra őrzését és a magyar közösségek összetartását is segíti.

-Az országhatárokon is átívelő, sok-sok helyszínen zajló foglalkozásokat vezetni is kell. Az általam megismert foglalkozásvezetők lenyűgözőek mind emberileg, mind szakmailag. Milyen szempontok vezérlik, amikor a foglalkozásvezetőket választja, pontosabban beengedi a képzésére.

-Meggyőződésem, hogy a tanítónak – a nagybetűs tanítónak, aki átad valamilyen tudást, nagyon fontos a személye. Az a minimum, hogy a tanított anyagot nagyon ismerje, az a legkevesebb, hogy a kisujjában legyen a tudás. Az hogy ezt hogyan adja át, milyen a kisugárzása, milyen ember az illető, mennyire szereti azt, amit csinál, legalább ilyen fontos. Fontos a jó kommunikációs készség, az , előadókészség, legyen magabiztos, nyitott, meggyőző. Legyen zenei múltja, képes legyen mások számára is megmutatni a szépséget, tudjon örömet adni zene eszközeivel. Legyen tisztességes, jó ember. Közel száz Ringató foglalkozásvezető van.

-Gondolom szerves része volt a folyamatnak, hogy kiadványokra is szükség van.

-Igen, szerencsére most már nagyon sok kiadványunk van. A Kolibri Kiadóval dolgozunk együtt. A kisebbeknek szól az új Ringató lapozó sorozat, aztán van négy családi énekeskönyvünk CD-vel, más tartalmakkal, de ezeket bölcsődékben, óvodákban, sőt általános iskolákban is használják. Több éve családi naptárat adunk ki, gyönyörű illusztrációkkal és mondókákkal. A 2017-es Ringató naptárunkban különlegesség, furulyaiskola van. Aminek nagyon örülünk, hogy tavaly jelent meg az első meséskönyvünk, Ringató-mesék, A gazdi zenész címmel. A szerzője, büszkén mondom, hogy a lányom, Gáll Viktória Emese. A nagy sikerre tekintettel idén megjelenik a Ringató-mesék második kötete, Borsi a hóban címmel. Ez a könyv az 5-11 éves korosztálynak szól, haladunk a nagyobb gyerekek felé. Borsi, a kiskutya és a gazdája közös élményei elevenednek meg, illetve a téli ünnepekkel, hagyományokkal találkozhatunk a történetekben. A könyvhöz ismét kiváló CD készült, az illusztráció pedig Szert- Szabó Dorottya munkája.

-A Ringató kiadványok illusztrációi is gyönyörűek, gondolom fontos szempont ez is.

-A kiadóval együtt választjuk ki az illusztrátorokat fiatal grafikusok közül. Mindig az a célunk, hogy azt a minőséget nyújtsuk vizuálisan is, amit zenében vagy irodalomban igyekszünk adni.

A Borsi a hóban című mesekönyv bemutatója 2016. november 6-án lesz a Magyarság Házában. A programban egyaránt szerepel a legkisebbeknek szóló Ringató foglalkozás és a nagyobb korosztály számára egy interaktív mesejáték.

 

Szerző: Ignácz Tímea