2017. november 25 , szombat - Katalin

Palóc Húsvét a Füleki Várban

Húsvét hétfőjén 12. alkalommal rendezik meg a Palóc Húsvétot a Füleki Várban; a dél-szlovákiai városban népi hangszerek készítését és mézeskalácsok díszítését is megpróbálhatják a résztvevők – tájékoztatta a sajtót a Füleki Városi Művelődési Központ igazgatója.

A látogatók a kézműves foglalkozásokon kipróbálhatják a tojásdíszítést, gyékényezést, mézeskalács-díszítést, a népihangszer-készítést, de gólyalábazás, arcfestés, kézzel hajtott körhinta, különféle ügyességi versenyjátékok, lovagoltatás, gyermek íjászverseny és mesekuckó is vár rájuk.

A rendezvény helyszínén kirakodóvásár lesz, a szabadtéri színpadon folklór együttesek lépnek fel. Ott lesz a budapesti Góbé Zenekar, a farnadi Nádas Néptáncegyüttes, a bozitai Dubkácik Néptáncegyüttes és a Podjavorská muzika zenekar Nagyszalatnáról, valamint a bénai Rozmaring Citerazenekar.

A húsvét keretén belül látogathatóak a Füleki Vármúzeum állandó kiállításai és a Komlótól a sörig című időszaki tárlat, valamint bemutatják a CBC Kiadó Nógrád a magasból című kiadványát, benne a Fülekről készült felvételekkel.

Kedvezőtlen időjárás esetén a Palóc Húsvétot a művelődési központban tartják meg.

2006-ban a helyi Motolla Kézműves Kör tagjai kezdeményezték, hogy az akkor már egyre nagyobb látogatottságnak örvendő vár húsvét hétfőjén is nyitva tartson, és az érdeklődőket műhelyfoglalkozások, kézműves bemutatók várják.

A rendezvény az évek során egyre népszerűbbé válva tavaszi fesztivállá nőtte ki magát. A Füleki Városi Művelődési Központ tavaly vette át a rendezvény szervezését, múlt évben 1054 fizető vendége volt a húsvéti fesztiválnak.

 

Forrás: MTI

Facebook hozzászólások

A honlap további használatához a sütik használatát el kell fogadni. További információ

A süti beállítások ennél a honlapnál engedélyezett a legjobb felhasználói élmény érdekében. Amennyiben a beállítás változtatása nélkül kerül sor a honlap használatára, vagy az "Elfogadás" gombra történik kattintás, azzal a felhasználó elfogadja a sütik használatát.

OK