Az emberiséget több tízezer éves története során hasonló kérdések foglalkoztatták: honnan jöttünk, kik vagyunk, hová tartunk, van-e Isten, mi van a halál után?
Ezekre a kérdésekre rengeteg különböző válasz született függően a földrajzi helyszínektől, fajunk fejlettségi és kulturális szintjétől és gyakran az aktuális vezetők hatalmi érdekeitől.
Így születtek meg a vallások százai: a hinduizmus számtalan irányzatától kezdve a monoteista judaizmuson, kereszténységen és iszlámon át a keleti filozófiákig, mint a sintoizmus, a taoizmus, a buddhizmus és a konfucianizmus, a föld más részein az animizmus, a mágia, a spiritizmus és a sámánizmus tanaiig.
Ezeket a válaszokat próbáljuk meg körbejárni természetesen a teljesség igénye nélkül, hiszen akkor könyvtárak termeinek hatalmas könyvállományát lehetne megjelentetni. Tesszük ezt saját tempónkban, esetleg az olvasók nagyobb érdeklődésének irányába elkalandozva.
Réges régen, az írás feltalálása előtt a történetek és hiedelmek szájhagyomány útján maradtak fenn és így terjedtek. Hogy ezek milyenek lehettek, ma már a meglévő ismereteinkből következtetünk arra, mert a formák változhatnak, de a szex, a termékenység, a táplálék, a természet, a zene, a révület, az extázis, a rítus, a mítosz, az áldozat, az építészet és a művészet ugyanolyan fontos ma is, mint régen.
Hogyan alakulhatott ki a vallás?
A vallás eredetének és fejlődésének tanulmányozása viszonylag új terület. Az emberek évszázadokon keresztül elfogadták azt a vallási hagyományt, amelybe beleszülettek, amelyben nevelkedtek. Többnyire elégedettek voltak azokkal a magyarázatokkal, amelyekkel az elődök szolgáltak számukra, így azt érezték, hogy az ő vallásuk az igazi.
A közlekedés és a hírközlés fejlődésével a világ „összezsugorodott”, az emberek egyre több vallással ismerkedhettek meg, mely egyre több kérdéshez vezetett.
Edward Tylor (1832-1917) angol antropológus állította fel az animizmus-nak nevezett elméletet. Véleménye szerint az olyan tapasztalatok, mint az álom, a látomás, a hallucináció és a tetemek élettelensége azt az elképzelést alakította ki a természeti népeknél, hogy a testet egy lélek (latinul: anima) lakja. Mivel gyakran álmodunk elhunyt szeretteinkről, úgy gondolták, hogy a lélek a halál után tovább él, azaz elhagyja a testet.
R. R. Marett (1866-1943) egy másik angol antropológus az animizmus finomítását javasolta, amit animatizmus-nak nevezett. Ő a csendes-óceáni szigeteken élő melanéziaiaknak, valamint Afrika és Amerika őslakóinak a hitét tanulmányozta, és arra a következtetésre jutott, hogy a primitív emberek nem egy személyes lélek, hanem egy mindent megelevenítő személytelen erő vagy természetfeletti hatalom létezésében hittek. Marret a vallást elsősorban az emberek ismeretlenre adott érzelmi válaszának tekintette.
Sigmund Freud (1856-1939) osztrák pszichoanalitikus szerint a legkorábbi vallások az általa apafigura-neurózisnak nevezett jelenségből nőttek ki, miszerint a primitív társadalomban – ugyanúgy, mint a vadlovaknál és marháknál – az apa uralkodott a törzs fölött.
A fiúk, akik gyűlölték és ugyanakkor csodálták az apát, fellázadtak ellene, és megölték őt. Később a bűntudattól indíttatva rítusokat és szertartásokat vezettek be, hogy tettükért vezekeljenek. Az apafigurából isten lett, a rítusokból és szertartásokból az ősvallás.
A World Religions – From Ancient History to the Present című könyvben ezt olvashatjuk: „A vallás tanulmányozása feltárja, hogy annak fontos jellemzője az érték utáni vágy, valamint az a hit, miszerint az élet nem véletlenszerű és értelmetlen. Az értelem keresése olyan hatalomba vetett hithez vezet, amely nagyobb az embernél, végül pedig egy egyetemes vagy emberfeletti elméhez, amelynek az a szándéka, hogy biztosítsa az élet legmagasabb értékeit az ember számára.”
Eszerint a vallás az ember egyik alapvető szükségletét elégíti ki éppúgy, ahogy az élelem az éhséget.
A Bibliában is ezt olvashatjuk: „nemcsak kenyérrel él az ember, hanem az Úr szájának minden kijelentésével” (5Mózes 8:3)
Szerző: G. A.
