2024. március 29 , péntek - Gedeon

Művészettörténeti érdekességek a Virág Judit Galéria októberi árverésén

Fotó: Wikipédia

    Rippl-Rónai József egyik legkorábbi „kukoricás” képe és Korda Vince, Oscar-díjas díszlettervező festménye is kalapács alá kerül október 14-én a Budapesti Kongresszusi Központban, a Virág Judit Galéria őszi árverésén.

A Virág Judit Galéria tájékoztatója szerint az aukció szenzációja Rippl-Rónai József Piacsek bácsi a sárga szobában című alkotása, mely a legkorábbi „kukoricás” stílusban megfestett képe. Az 1907-ben festett mű a kaposvári otthonképek lírai és legfrissebb darabja.

„Ezen már megjelennek a mindent körülölelő, erős, barna kontúrok, a merész képkivágat és a majdani kukoricaszemekre emlékeztető nagy festékfoltok. Rippl-Rónai több, különálló, de egyenértékű kompozícióból építette fel a művet, ezeket azonos tempóban, párhuzamosan festette meg. Ennek az alkotásnak a felbukkanása igazi szenzáció, hiszen ritkán szokott árverésekre kerülni ilyen kaliberű festmény” – idézi a tájékoztató Kelen Anna művészettörténészt. Az olajkép kikiáltási ára 55 millió forint.

Mint írják, az aukció másik izgalmas darabja Korda Vince Nagybányai táj című képe. Korda – habár fiatalon festői ambíciókat dédelgetett – mégsem alkotott sokat, ugyanis külföldre költözve díszlettervezőként vált híressé és sikeressé. 1941-ben Oscar-díjjal jutalmazták, mint a legjobb díszlettervező A bagdadi tolvaj című filmben nyújtott munkájáért. A díszlettervező 1922-ben készült olajképének kikiáltási ára nyolc és fél millió forint.

A Tihanyi Lajos Cézanne igézetében készült Trencsényi vár című alkotása is kiemelkedő tételnek számít, ugyanis feltehetőleg szerepelt a Nyolcak harmadik és egyben utolsó kiállításán. A festményre 24 millió forinttól licitálhatnak az érdeklődők. Ugyanilyen jelentős a Ma műhelyében alkotó Uitz Béla Erdei út című nagyméretű tusképe is, amely az expresszionizmus egyik nagyszerű képviselője.

Az aukció fontos alkotásai közé sorolható még Czigány Dezső ragyogó színekkel és hamvas tónusokkal megfestett nizzai tájképe, Vaszary János 1925-ben festett, a húszas évek hangulatát visszaadó Párizsi mulató című festménye, valamint Perlmutter Izsák Tengerparton című életképe, amelyen egy hamisítatlan, impresszionista holland tengerpart sejlik fel napernyős figurákkal, csíkos öltöző kocsikkal és a végtelen tengerbe vesző mólóval. A tételek között továbbá számos Kádár Béla-, Berény Róbert- és Aba-Novák Vilmos- és Mészöly Géza-, Lotz Károly- és Mednyánszky-kép mellett Zsolnay-kerámiák is szerepelnek – olvasható az ismertetőben.

 

Forrás: MTI