2024. március 28 , csütörtök - Hajnalka

Máglyagyújtás és koporsóégetés

Fotó: Facebook

A hagyományos húshagyókeddi máglyagyújtással és a telet jelképező koporsó elégetésével ma ér véget a Mohácson az idei busójárás, amelynek hétvégi fő programjaira hozzávetőleg nyolcvanezren voltak kíváncsiak.

Hegedűs Emese, a busójárás egyik főszervezője elmondta: az eseménysorozat hat napja alatt 33 helyszínen csaknem nyolcvan rendezvényt tartottak, a szórakoztatásról minden eddiginél több, mintegy 1300 busó és egyéb maskarás gondoskodott és 350 árus, köztük népművészek, iparművészek, kézművesek, vendéglősök kínálta termékeit.

Hegedűs Emese a töretlen népszerűségű rendezvénysorozatról azt mondta: az eddigi kiemelt programokra mintegy 80 ezer látogató érkezett, a többi között az Egyesült Államokból, Franciaországból és szervezett út keretében Kínából, illetve Japánból is.

Bár a mohácsiak azt tartják, hogy a busójárás keddi napja az övék, és akkor van az ő farsangjuk, a szombaton és vasárnap tapasztalható tumultus miatt újabban sok turista erre a napra időzíti a látogatását – jelezte korábban.

A keddi programok kora délután kezdődnek a busócsoportok Kóló téri gyülekezőjével, 17 órától a Zora Néptáncegyüttes lép színpadra a Széchenyi téren, majd ugyanott Menyhárt Éva énekel sokác népdalokat a 18 órakor kezdődő máglyagyújtás és koporsóégetés előtt.

Hegedűs Emese beszámolt arról is, hogy az előző évek kedvező tendenciáihoz hasonlóan idén is egyre több család érkezett nem szervezett út keretében a busójárásra.

Mohács messzi földön híres farsangi fesztiválját egy 1783-as feljegyzés említi először. A legenda szerint a helyi sokácok furfangos ősei a török megszállás elől a Duna túlsó partján lévő Mohács-szigetre menekültek. Álruhákat öltve tértek vissza a folyón átkelve, és rajtaütöttek a babonás törökökön, akik az ijesztő maskarásoktól megrémülve fejvesztve menekültek a városból.

 

Forrás: MTI