2024. április 18 , csütörtök - Andrea

III. Kenyérlelke Fesztivál

A Kenyérlelke fesztivál kulturális szempontból egy fontos gasztronómiai esemény. Az igazi kenyérsütésben jártas emberek és az egész pékszakma legjavát vonultatja fel és a kenyér egyszerűségéhez mérten ingyenes, mindenki számára nyitott találkozó.

A rendezvény idén először a MOM Kulturális Központ kertjében kerül megrendezésre, így a fesztivál most már egy igazán nagyszabású, minden korosztály számára színes programokat kínáló, fontos kulturális eseménnyé nőtte ki magát.

A profik közé idén is Magyaroszág legjobb kenyereit sütő pékségeit hívják meg, de elfogadnak nevezéseket is. A rangos gasztronómiai zsűri döntése alapján a biztos meghívottak a következők: Pipacs, Pékműhely, Jacques Liszt, Marmorstein, Panificio il basilico, Artizán, Kiskovász pékség, Királypék, Inez bagel shop, Csepregi pékség, The Mill, Panel pék, Innió étterem, G&D kézműves pékség.

Az otthon sütők kategóriájába pedig bárki jelentkezhet, aki nem cégszerűen süt kenyeret.  A tavalyi tapasztalat alapján, mivel ebben az osztályban túl sok volt a jelentkező, ezért egy előre meghirdetett időpontban előselejtezőt tartanak, így augusztus 20-án már csak 15-20 otthon sütő szállhat versenybe.

Az erőpróbán négy kategória van, amiben szabadon indulhat bárki. Ez a félbarna kenyér, a teljes kiőrlésű kenyér, a bagett és a croissant. A legjobbnak találtatott alkotásokat a szakmai zsűri oklevéllel jutalmazza. Mind a négy kategóriában csak egyetlen jelöltet illet meg a zsűri elismerése, aki ezt az oklevelet egy évig szabadon használtatja, egészen a következő versenyig bezárólag.

A zsűri tagjai idén: Molnár B Tamás (a Magyar Gasztronómiai Egyesület elnöke, a GaultMillau Magyarország Étteremkalauz főszerkesztője), Rosenstein Róbert (séf, Rosenstein étterem), Pesti István (Platán étterem), Vonberg Frigyes (Bocuse d’or) Limara (Libor Mária, makói gasztróblogger, a leghíresebb otthon sütő), Cristian Maurice (a Ferrandi Paris világhírű pékiskola okatója), Mike Zakowsky amerikai kézműves pék.

További információ itt!