2024. március 29 , péntek - Gedeon

Budapesten Zsigmond Vilmos hagyatéka

A Színház- és Filmművészeti Egyetem (SZFE) könyvtárában helyezték el a tavaly elhunyt magyarországi születésű Oscar-díjas amerikai operatőr és rendező, Zsigmond Vilmos gyűjteményének filmezéssel és fotózással foglalkozó albumait és szakkönyveit csütörtökön Budapesten.

Az értékes, több esetben dedikált albumokat és szakkönyveket a világhírű filmes özvegye, Susan Zsigmond adományozta az egyetemnek, ahol egykor Zsigmond Vilmos is tanult – mondta Balázs Gábor, az egyetem Film- és Médiaintézetének vezetője a kiadványokat rejtő dobozok kibontásakor.

Hozzátette: forrás hiányában először adományokat kezdtek gyűjteni a könyvek Budapestre szállításához, végül ennek költségeit Romwalter Béla, a Zsigmond Vilmossal közösen indított Sparks vállalat társtulajdonosa állta. A szállításban segítséget nyújtott a Külgazdasági és Külügyminisztérium is.

Zsigmond Vilmosnak a legfontosabb a fiatalok támogatása volt, mindig felkarolta a külföldre kikerült tehetséges magyar operatőröket, köztük Koltai Lajost és Pados Gyulát is – hangsúlyozta a Romwalter Béla.

Báron György egyetemi tanár a dobozok kibontása után kiemelte: a könyvek között sok a filmezés és a stúdiók történetével foglalkozó kiadvány, a jó minőségű képzőművészeti és fotóalbum, például André Kertésztől és másoktól, valamint értékes monográfiák is találhatóak a gyűjteményben.

Zsigmond Vilmos nagyon jó és pontos szemmel válogatta össze a legértékesebb könyveket – fogalmazott Báron György, aki megjegyezte azt is: ha egy filmes könyvesboltba bemegy az ember, főleg Los Angelesben, ezerféle kiadványt vehet, igényest és kevésbé értékest is. Az adományozott könyvek között viszont egy sincs, amit ne vinne szívesen haza.

 

 

Forrás: MTI