2024. március 28 , csütörtök - Hajnalka

Alföldi Róbert is rendez a megújuló Átriumban

Fotó: HRGlobe

2017 decemberében lesz öt éve, hogy megnyitotta a kapuit a Margit körúton az Átrium Film-Színház, a leginkább talán Május 1. moziként ismertté vált épületben. A 2017/2018-as évadban megújul az intézmény, szeptembertől a színházban öt éve dolgozó Kultúrbrigád veszi át a színház vezetését.

Az Átrium profilja hasonló marad az elmúlt években kialakulthoz, az állandó jelleggel itt dolgozó társulatok nagy részével tovább folytatódik a közös munka, vagyis a Pintér Béla és Társulata, a Lepkegyűjtő Produkció, valamint a Budapesti Operettszínház továbbra is fontos művészeti és stratégiai partnere marad a színháznak. A színház elsődleges célja szórakoztató, de társadalmi szempontból érzékeny és érzékletes, művészi értelemben tartalmas, összetett előadásokat tárni a közönség elé – áll a közleményben.

A következő évad első felében egy ősbemutatót, a Kultúrbrigád produkciójában készülő előadást mutatnak be. Elsőként októberben Alföldi Róbert rendezésében Rainer Werner Fassbinder: A félelem megeszi a lelket című filmjének színpadi adaptációja lesz látható, Hernádi Judit, Bányai Kelemen Barna, Parti Nóra, Bercsényi Péter, Mihályfi Balázs és Szatory Dávid szereplésével. Az 1974-es, világsikerű német filmből készült darab egy német asszony és egy arab bevándorló kapcsolatának történetét meséli el. A másik bemutatót, amelynek munkacíme Vendetta, Bodó Viktor írja és rendezi, akinek ez lesz a következő évadban az egyetlen magyarországi munkája. A most születő darab egy színházi társulat, egy pályázat és a politika viszonyáról szól, ennek főbb szerepeiben Lukáts Andort, Molnár Piroskát, Gyabronka Józsefet, Lázár Katit láthatják a nézők, de elég sok meglepetést is ígér a produkció, amely február közepén kerül színpadra. Ugyancsak februári bemutató lesz George Orwell: 1984 című regényének új adaptációja, amelyet a Lepkegyűjtő Produkció készít, Horgas Ádám rendezésében, Bereczki Zoltán főszereplésével és a k2 Színház színészeivel.

2017 szeptemberétől széles körű, kiterjedt ifjúsági színházi nevelési programot is kínál az Átrium. Egyrészt tovább játssza és új bemutatókkal szélesíti az elsősorban középiskolások és felsőoktatásban részt vevő fiatal felnőttek számára programokat készítő Mentőcsónak Egység repertoárját. A nagy sikerű, többszörös díjnyertes Szociopoly és a Menekülj okosan! mellé az évad második felében új, interaktív, társasjáték jellegű előadás jön létre Fábián Gábor rendezésében, Mentortársas címmel. Előtte, 2017 novemberétől Gimesi Dóra: A vezér című Lorenzaccio-feldolgozása mutatkozik be a Jurányi Mentőcsónak-termében, Pass Andrea rendezésében.

Az Átrium a színház határterületeiről és a kisebb korosztályokról nem megfeledkezve zenei nevelési programokat is tervez: az óvodások és kisiskolások számára Farkasházi Réka és a Tintanyúl zenekar, a felső tagozatosok és a középiskolások számára a Buda¬pest Jazz Orchestra bigbandje mutat be beavató koncerteket, ezek célja a legfiatalabbakkal is megismertetni és megszerettetni a muzsika és a hangszeres zene világát, érzését és örömét.

Természetesen műsoron maradnak azok az előadások is, amelyeket évek óta nagy sikerrel és közönségérdeklődéssel játszik az Átrium, például a Parasztopera, a BÁRKIBÁRMIKOR, Az Őrült Nők Ketrece, az Igenis, miniszterelnök úr!, a színház nyitó¬előadásaként bemutatott Vaknyugat, a II. Edward, a Pillanatfelvétel, Molnár Ferenc: Egy, kettő, három című vígjátéka vagy az Operettszínház Nők az idegösszeomlás szélén című musicalje, és műsoron lesz a Sirály, a Duda Éva Társulat és az Operettszínház ko¬produkciójaként bemutatott Frida, a Makbett, A Soha Vissza Nem Térő és az Át¬rium¬klorid is visszatér. Ezek mellett az Átriumban újként kerül műsorra a jövő évadban Vidovszky György rendezésében a Bárka Színház majdnem húsz éve kapcsán Tasnádi István és a Majdnem Színház csapata által írt Majdnem 20 című előadás az Ördögkatlan produkciójában, illetve decembertől a Kiscsillag zenekar Semmi konferencia című zenés színházi estje. Az Átriumba költözik Krizsó Szilvia tévéműsora is.

Egész évben képzőművészeti kiállítóhelyként működik majd a tervek szerint az Átrium galériája, amelynek programját művészeti tanácsadóként Alföldi Róbert állítja össze.

Az üzemeltetőváltással megtörténik a színház műszaki parkjának és villamoskábeleinek cseréje, illetve sor kerül a hátsó, kiszolgáló helyiségek részleges felújítására is. Mindez, ahogy maga az évad is a színházat kedvelő és támogatni, segíteni akaró magánbefektetők bevonásával valósul meg, többféle konstrukcióban.

 

 

 

Forrás: HRGlobe