2024. március 29 , péntek - Gedeon

Akusztikus koncertek az Esernyősben

Könnyűzenei koncertsorozat kezdődik június 28-án szerdán Óbuda új nyári helyszínén, a Fő téri Esernyős felújított udvarán. A nyár végéig tartó széria a Cseh Tamás Program szakmai támogatásával valósul meg.

A júliusban hetente, augusztusban hetente kétszer jelentkező sorozat gerincét a Cseh Tamás Program induló előadói támogatásban részesülő vagy részesült fellépői adják, köztük Hangácsi Márton, a Mörk, Apey, Antonia Vai, a Lóci Játszik, a Drastik Putto és mások – szerepel a szervezők által az MTI-hez eljuttatott közleményben.

A fellépők között lesznek már befutott, népszerű előadók is, például a sorozatot nyitó Szabó Benedek és Sallai László (Felső Tízezer), a hiperkarmából ismert Bérczesi Róbert, Manoya, a Blahalouisiana vagy a Middlemist Red tagjai.

„A pénteki és szerdai alkalmak kettős célt valósítanak meg. Egyrészt újabb megmutatkozási lehetőséget biztosítanak a fiatal tehetségeknek, másrészt a belvárosi koncerthelyszínek újabb, elérhető árú alternatíváját kínálják Óbudán mindazoknak, akik könnyed, nyári zenei csemegékre vágynak” – áll a kommünikében.

A program augusztus 30-án zárul Takács Noémi, Szabó-Szeder Krisztina és Hangácsi Márton koncertjével.