Telekocsi – hasznos és környezettudatos
Már jónéhány éve működnek olyan honlapok Magyarországon is, ahol ingyenesen hirdethet az, aki szeretné feltölteni az üres helyeket autójában egy hosszabb út során. Ugyanígy azok is hirdethetnek, akik a vonat vagy buszközlekedés helyett szívesebben ülnének valaki autójába, mert így esetleg lejjebb tudnák szorítani a költségeiket. Az első időkben természetesen ez a kezdeményezés is szinte csak külföldi utakra korlátozódott, hiszen egy hosszabb útnál már lehet annyit spórolni, hogy megérje az esetleges kellemetlenségeket, de manapság már a legnagyobb forgalom, a különböző nagyvárosok között bonyolódik. A legnagyobb, és leghatékonyabban működő honlapon az oszkar.com-on (Online Személyfuvar Közvetítő Rendszer) hetente körülbelül 40-50 fuvar szerveződik országosan. A rendszert jellemzően leginkább az ingázó egyetemisták használják, de már egyre szélesebb kör nyitott a kezdeményezésre. A rendszernek több előnye is van. A legkézenfekvőbb természetesen a költséghatékonyság, hiszen nem mindegy, hogy egy hosszabb útnál a benzin és egyéb költségek feleződnek, vagy esetleg négyfelé oszlanak. Mindemellett környezetvédelmi szempontból is fontos lehet a rendszer, amennyiben világszerte tovább tud fejlődni. A környezet egyik legnagyobb ellensége és az üvegházhatás egyik legnagyobb okozója az emberi közlekedés. A legtöbb, dugóban pöfékelő autóban egy ember ül, ezért az Egyesült Államokban például a buszsávhoz hasonló, külön sávot tartanak fenn az olyan autóknak, amelyben több ember ül. Novembertől az oszkar.com-on már Budapesten belüli fuvarokat is lehet vadászni, mivel az utóbbi időben az egyre kaotikusabb közlekedési helyzet miatt már ezekre is nagyobb a kereslet. Sokan használják a rendszert, akik az agglomerációkból járnak be nap mint nap, de már a városon belüli közlekedés is megoldható. Ezért ezen az oldalon már rendszeres útitársat is lehet keresni, ha havi, heti, vagy napi rendszerességgel szeretnénk megtenni az adott útvonalat. A rendszer biztonságos és könnyen kezelhető, bármilyen konkrét adathoz csak a regisztrált felhasználók juthatnak hozzá, és egyfajta értékelési rendszerrel próbálják a felhasználók egymás iránti bizalmát növelni. Szerző: Szabó Kata Színes rovatunk további cikkei: Egyenlő munkáért egyenlő bért?>>> 







