Próbanapok – ingyen
A munkaadó hirdet, miszerint péket, sofőrt, karbantartót (a sor folytatható) keres. A munkanélküli jelentkezik, a hirdető azt mondja, mielőtt szerződést kötnek, szeretné egy teljes műszakban kipróbálni az illetőt, valóban alkalmas-e a feladatra. Fiatal pékfiú ledolgozta az éjszakai műszakban a 12 (!) órát, reggel a tulaj azzal búcsúzott tőle, majd értesíti. Teltek a napok, hetek, de az illető pékségből sem levél, sem sms, sem telefonhívás nem érkezett. A fiatal pék adott az életéből a szaktudásából, az idejéből 12 órányi munkát ingyen! Nyugdíjas korú, diplomás, ám ezermester ismerősöm hónapok óta keres munkát, hatvan évesen sehol nem kell. Végre egy szállodás - aki néhány hét múlva nyitni akar - felveszi karbantartónak. Próbanapra! Az idősödő férfi összeszerel egy nap alatt három szekrényt, két éjjeliszekrényt, megszerel néhány villanykapcsolót, kicserél egy csaptelepet, mire letelik a 8 órás munkaidő. A tulaj azzal búcsúzik tőle, hogy másnap egy új jelentkezőt próbál ki, őt majd értesítik. Sem pénzt, sem köszönömöt nem kapott az egész napos munkájáért - és a tudásáért. Természetesen soha többé nem hallott a szállodásról... Pincér gyerek lehúz egy műszakot a kávézóban, estére már remeg a térde a fáradtságtól, szép nagy a forgalom, ám leejt egy poharat, ami üveg lévén, eltörik. A tulaj úgy elhajtja, mint egy kóbor kutyát. Sem fizetség, sem köszönöm a napi munkáért... Idősebb férfi, már mindent feladva jelentkezik a régiségboltosnál, akinek a kirakatában ott a tábla: Személyi sofőrt felveszek. Bár a férfi aktív korában főnök volt, nem is akármilyen intézménynél, jogosítványa is csak civilként van, de megpróbálja a munkát. A régiségkereskedő nem mond fizetési összeget, a munkáról annyit, őt kell fuvarozni szentendrei házából a budai üzletébe, meg ami napközben akad útja, oda kell elszállítani. A férfi szeretné tudni, megéri-e neki időben, pénzben a feladat, szerényen 600 forintos órabért kér. A régiséges ájuldozik, hogy az sok, neki annyi nincs, de végül felfogadja. Reggel 6-ra kéri a házához a pesti férfit - ami ugye hajnali kelést jelent - és nincs meghatározva a munkaidő vége. A „sofőr" azt kéri, naponta fizessen neki, mert a kevés nyugdíjából már kosztra sincs pénze, amit persze szégyell, de még nem adta fel, nem akarja a nagy lakását kisebbre cserélni. Este fél tíz tájban már kérdezgeti a régiségest, mikor mehetne már haza és a fizetés... Milyen fizetés? Hát nem dolgozott semmit, egész nap csak ült a kocsiban, mondja a megbízó, és nagy viták után kifizet 3000 forintot... Számoljunk csak: reggel hattól mondjuk este kilencig az testvérek közt is tizenöt óra, szorozva hatszázzal, az annyi lenne, mint kilencezer... Ugyanez a férfi - természetesen többé nem ment a régiségeshez, inkább jelentkezett egy hirdetésre, miszerint sofőrként 280 ezer forintot kereshet havonta. A megadott címen azzal kezdték, hogy fizessen be nyolcezer forintot és majd értesítik... Szerencséjére nem volt annyi pénze. Hazafelé a buszmegállóban beszélgetésbe elegyedett egy korabeli férfival, aki szintén szeretett volna 280 ezer forintot keresni sofőrként. A másik elmesélte neki, hogy járt a közelmúltban egy budai régiségkereskedővel. Egy egész napon át fuvarozta, s este nem volt hajlandó fizetni neki az illető. Új divat a tisztességtelenség? Új divat kihasználni a munkanélkülieket? Ki védi meg őket? Hová lehet fordulni a panaszukkal? Aki tudja a választ, írja meg nekünk. Szerző: Nyerges Mária Színes rovatunk további cikkei: Munkahelyi pszichoterror - mi is az a mobbing?>>> 







