2017. december 16 , szombat - Etelka

Ahol együtt van jelen a műszaki és a jogi segítség

A LegiCont Tanácsadó Kft-t és Érdekképviseletet Galambos Róbert építész, műszaki ellenőr és dr. Ruzsbaczky Nóra ügyvéd és mediátor alapította. E nem mindennapi találkozását a két szakterületnek egy rég jelenlévő piaci hiány hívta életre.

Több éves, a két család közötti barátságból született ez a jövőbe mutató üzleti vállalkozás. Galambos Róbert az építési kivitelezések terén szerzett több, mint 20 éves tapasztattal a háta mögött már régen felmérte a jogi támogatottság hiányát a szakmában. Számos jelentős beruházás (autószalonok, társasházak és luxus villaépületek) építését bonyolította le, illetve saját vállalkozásán keresztül jelenleg is lebonyolítója több párhuzamosan futó projektnek. Dr. Ruzsbaczky Nóra több, mint 17 éve dolgozik ügyvédi irodában, ebből 8 évet töltött az ország egyik legnagyobb múltú ügyvédi irodájában, azóta pedig saját ügyvédi praxisát vezeti. Értékes tapasztalatokat szerzett az ügyvitel terén, különböző hatósági, bírósági eljárások során, felek egymás közötti peres vagy peren kívüli konfliktusai kezelésében, levezetésében, mint gyakorlati jogalkalmazó. Jelentős piaci hiányt lefedő vállalkozásuk egy ártatlan baráti beszélgetésből bontakozott ki.

– Milyen piaci igény hívta életre a céget?

– Cégünket az alapítók kivételes és szerencsés szakmai találkozása hozta létre: egy építész és egy jogász-mediátor közös vállalkozása minden szempontból korszakalkotónak ígérkezik az építésügy területén. A teljeskörű építésügyi tanácsadás ugyanis elképzelhetetlen e két szakma, és a mögötte húzódó gyakorlati tudás találkozása nélkül. Vállalkozásunk ötletét a piac ki nem mondott, ám annál égetőbb igénye szülte.

Nincs ugyanis megfelelő jogi háttértámogatás az építésügy területén, kevés az erre a szakterületre specializálódott ügyvéd.

Az egyik legszabályozottabb jogterület az építési jog, és mindenki, aki épít vagy építtet, jogalkalmazóvá válik.  Közel kétezer éves alapelv, hogy „a jog nem tudása nem mentesít.”, ugyanakkor kevesen tudnak jól és pontosan tájékozódni a rájuk vonatkozó jogszabályok és előírások tengerében, a felelősséget azonban viselniük kell.

Ezen kívül, úgy látjuk növekvő igény van a hatóság előtti képviseletre is, hiszen az építtetők általában olyan magánszemélyek, akik hozzáértés hiányában egyedül szállnak szembe az államapparátussal.

– Milyen megoldást kínál a cég? Mi az előnye a két szakma találkozásának?

– Nálunk egyszerre és együtt van jelen a műszaki és a jogi segítség is, ami sokkal hatékonyabb, mintha külön-külön futkosnának az ügyfelek a műszaki ellenőr és az ügyvéd között.

Az építési jog területe ugyanis nagyon speciális abból a szempontból, hogy soha nem merülnek fel tisztán jogi vagy tisztán műszaki kérdések, a két szakma ezen a területen teljesen átszővi egymást.

Közös vállalkozásunkban egymás szakterületét kiegészítjük, egymást támogatva járunk el ügyfeleink érdekének képviseletében. Egy beruházás során ugyanis minden szakaszban szükség van a szakmai tanácsainkra, eljárásunkra, kezdve a telekválasztással, az engedélyeztetéssel, folytatva a tervezéssel és a kivitelezők felkutatásával, majd a kivitelezés folyamatában, egészen az átadás-átvételig és a garanciák érvényesítéséig, különös tekintettel az elszámolásokra.

– Az építőiparban gyakori konfliktusok (elszámolás, felelősség, többletmunka-pótmunka) kezelésében milyen segítséget tudnak nyújtani? Milyen szolgáltatásokat végez a cég?

– Cégünk alapvetően más cégek érdekképviseletét látja el az építésügy egész területén. Szakmai képviseletet biztosítunk mind a hatósági eljárásokban, mind a gazdasági életben előforduló konfliktusokban. Ezen túlmenően építésügyi tanácsadással is foglalkozunk, amely során jogi és építész műszaki témákban segítünk eligazodni.

Ellátunk érdekképviselet bármilyen hatósági eljárásban, amely felmerülhet az építkezés vagy az üzemeltetés során. Az építésügyi érdekképviselet esetén vállaljuk a cégek vagy magánszemélyek szakmai alapon való képviseletét vállaljuk építés során kialakult vitás helyzetekben. Ezen kívül egyidejű műszaki és jogi konzultációt tartunk azoknak, akik elakadtak az építési szabályok erdejében. Külön tervezők részére nyújtott szolgáltatásunk részeként pedig vállaljuk a vonatkozó jogszabályi háttér felkutatását, elemzését. Építőipari kintlévőségek kezelése során szintén segíthetjük ügyfeleinket tanácsainkkal és az ügyintézés átvállalásával. Cégünk továbbá vállal konfliktuskezelést vitás ügyekben, amely során a felek kölcsönösen betartható egyezséget köthetnek.

– Miben látják az építőipar legnagyobb problémáját?

– Az építőiparban jelentkező problémák nagyon sokrétűek. Manapság az jelenti a legnagyobb kihívást, hogy laikus jogalkalmazók, hogyan tudják követni a sűrűn előforduló jogszabályi változásokat, és hogyan tudnak a legnagyobb körültekintés mellett is szabályosan működni, munkájukat elvégezni. Mindez az építőipar összes szereplőjét érzékenyen érinti, és ez a folyamat két évig még biztosan tartani fog. Az új jogszabályok azonban sok esetben új és szabadabb lehetőségeket is kínálnak pl. a 300 m2 alatti lakóingatlanok esetében, ez viszont sokkal több felelősséget, és ezzel együtt vitatott helyzeteket is hoz az építtető számára, mint azt elsőre esetleg gondolnánk.

Másrészről, továbbra is problémát jelentenek az elszámolások körüli viták, illetve a feladatok leosztása, elhatárolása, és a felelősségvállalás meghatározása. Sajnos a behajthatóság továbbra is kérdéses, és általános probléma hazánkban, amit csak megfelelően szabályozott szerződéssel lehet megelőzni és kivédeni. Egy jó szerződés pontosan előírja, hogy ki mikor mit kell, hogy csináljon, illetve előrelátható módon szankcionálja beépített garanciákkal és kötbérekkel a szerződésszegést.

Harmadik problémakörnek említeném a hatóságok előtt eljárásokat, ahol még mindig kiszolgáltatott helyzetben vannak az ügyfelek, és nincs kényszerítőerő a kezükben.

Mi ezekben a gyakorlati problémákban nyújtunk segítséget.

– Mik az eddigi tapasztalatok? A gyakorlat mennyire igazolta a várakozásaikat?

– A piac válasza teljes mértékben igazolta az előzetes várakozásainkat! Minden megkeresésünk kapcsán azzal a reakcióval találkoztunk, hogy „Milyen nagyszerű ötlet!”, illetve, hogy nem is igen találkoztak még a cégünkhez hasonló komplex szolgáltatási rendszerrel az építőipar területén. Megbízóink kifizetődőnek és praktikusnak tartják, hogy minden kérdésükre egyhelyen kapnak választ.

– Ezek szerint egyelőre nem kell tartani a konkurenciától. Mit gondolnak, a jövőben ez változhat?

– Cégünk valóban egy piaci rést fed le, és egyelőre gyakorlatilag vetélytársak nélkül, de nyilván, ha sikerre visszük a vállalkozást, ez nem sokáig marad így. Pillanatnyilag számunkra az a legfontosabb, hogy közismertté váljon az általunk kínált lehetőség, és minél többen kiáltsanak fel, hogy „nahát, ilyen is van!”.

Részünkről megtiszteltetés, hogy kiutat mutathatunk az építési jog útvesztőjében, és ezáltal hozzájárulhatunk hazánkban a sikeresebb és biztonságosabb építkezés megvalósításához. Igyekszünk a későbbiekben is mindenben megfelelni a piac és az Ügyfelek elvárásainak.

 

(X)

 

Kapcsolódó cikk:

Az Építési Műszaki Ellenőr szerepe

 

Szerző: HRGlobe

 

Facebook hozzászólások

A honlap további használatához a sütik használatát el kell fogadni. További információ

A süti beállítások ennél a honlapnál engedélyezett a legjobb felhasználói élmény érdekében. Amennyiben a beállítás változtatása nélkül kerül sor a honlap használatára, vagy az "Elfogadás" gombra történik kattintás, azzal a felhasználó elfogadja a sütik használatát.

OK