2024. március 29 , péntek - Gedeon

Szakmai elismerésben részesült a SZÍVSN

Az Innovatív Gyógyszergyártók Egyesülete Nekem Szól! Egészségértés Díj 2016 pályázatán a SZÍVSN (Segítünk Neked!) országos betegegyesület nyerte el a „Jó gyakorlat” különdíjat, az egészségügyi szakemberek kategóriában pedig az egyesület vezetője Bernáth-Lukács Zsuzsanna negyedik helyezést ért el.

 Az örökletes magas koleszterinszint (familiáris hiperkoleszterinémia – FH) kevésbé ismert, pedig kb. minden ötszázadik lakost érinti, illetve minden 20 magas koleszterinszintű egyén közül egyben előfordul. Sajnos a felismert betegek aránya alig 1%!

 A SZÍVSN országos betegegyesület célja, hogy még időben megtalálja az érintett pácienseket és családtagjaikat. A szervezet Mona Lisa kampányával hívja fel a figyelmet az FH-ra, valamint a korai felismerés és a megfelelő kezelés fontosságára. A betegség első képi ábrázolása Leonardo da Vinci Mona Lisa című festményén fedezhető fel: a bal felső szemhéj belső sarkában lévő sárga, koleszterin lerakódás, valamint egy kb. 3 cm-es puha, göbös duzzanat a jobb oldali kézháton a mutató új tövében – áll a közleményben.

E kampánnyal nyerte el a betegszervezet a Nekem Szól! Egészségértés Díj 2016 pályázat „Jó gyakorlat” különdíját, mivel ezt a SZÍVSN programot 9 különböző pályázó is nevezte a verseny során.

A genetikailag öröklődő familiáris hiperkoleszterinémia esetén az összkoleszterin-szint meghaladja a 8 mmol/l-t is, miközben a triglycerid szint normális, és a védőfaktor HDL-koleszterinszint is normális lehet. A magyarok 40 százaléka magas koleszterinszinttel él, évente 60.000 fő hal meg szív- és érrendszeri betegségek miatt. A SZÍVSN 5 év alatt 175 szombaton 5000 érdeklődőnek tartottszűrésekhez kapcsolódó prevenciós előadásokat. Fogadják a pacemakerrel és újraélesztő készülékkel élő betegeket, beszélnek az infarktussal kórházba került betegek gyógyulásáról, dietetikussal szívbarát módra főznek, jógáznak és sétálnak a Városmajor parkjában. E programsorozat kidolgozásáért vehette át a szervezet vezetője, Bernáth-Lukács Zsuzsa a Nekem Szól! Egészségértés Díj 2016 „Egészségügyi szakemberek” kategória 4. helyezésért járó oklevelet.

Az idei Szívünk Napján az egyesület az Egészség-Labirintus kampánnyal vett részt. Az Egészség-Labirintus méri és Életfa lombozatával érthető módon jelzi a résztvevők egészségértését. A program során vérnyomás és testsúly/testzsír összetétel-mérés, rizikófaktor állomások várták az érdeklődőket, valamint gyógytornász, jógaoktató és dietetikus is segítette a résztvevőket.

A szervezet munkájának elismeréseként is az FH Europe – The European FH Patient Network beválasztotta a betegszervezet FH csoportját a Nemzetközi FH csoportba. Így a SZÍVSN az európai országok hasonló betegcsoportjai közé került, akik tapasztalataikat és jó gyakorlataikat megosztva kölcsönösen segítik egymást a betegek érdekében.