2024. április 16 , kedd - Csongor

Senkit sem utasítanak el a szállókról

A Baptista Szeretetszolgálat minden szállója, menedékhelye létszámon felül is fogadja az érkezőket, senkit sem utasítanak el. Az elmúlt napokban jelentősen nőtt az adományok mennyisége, ám még mindig nagy szükség van ételre és meleg holmira – közölte a szolgálat.

Mint írták, a Baptista Szeretetszolgálat hat éjjel-nappali fővárosi intézményében közel ezer hajléktalanról gondoskodik, a Bánya utcai hajléktalanszállójában a száz állandó lakó mellett tíz fedél nélkül élő került az úgynevezett krízisszobába, ketten egy külső konténerben kaptak elhelyezést, ketten pedig a közösségi helyiségben leltek menedékre.

A szeretetszolgálat szociális munkásai szerint nagyon sok adomány érkezett, volt, aki egyenesen üzletben vásárolt vadonatúj hálózsákokkal és takarókkal jött segíteni. Érződik, hogy az emberek komolyan vették a kialakult helyzetet és komolyan vették a segélyszervezet felhívását – írták.

A Baptista Integrációs Központ Budafoki úti intézményben 195 rászorult lakik, kifejezetten az elmúlt időszak lehűlése miatt további négyen érkeztek az utcáról, őket a közösségi helyiségben fektették le. Az említetteken kívül Soroksáron két intézményt, Pesterzsébeten egy kiléptető szállót üzemeltet. A szociális munkások arra hívják fel a figyelmet, hogy szükség lenne még pokrócokra, kabátokra, hálózsákokra, téli cipőkre, zoknikra, kesztyűkre, nadrágokra, takarókra és pulóverekre, de tartós élelmiszerre is. Az adományokat az Utcafront szociális munkásai a nap 24 órájában várják a X. kerület Bánya utca 1. szám alatt.

A Baptista Szeretetszolgálat a felajánlások ügyében a 06-1-2609855-ös telefonszámot érdemes hívni, továbbá szükség lenne üresen álló, hasznosítható ingatlanokra is. A segélyszervezet önkéntesek jelentkezését is szívesen fogadja.

A Baptista Szeretetszolgálat krízisautója hétfőtől péntekig napi 10 órában járja az utcákat, a segítők a Menhely Alapítvány diszpécserszolgálatával együttműködve 8-tól 18 óráig dolgoznak. Nagyon fontos, hogy mindazok, akik olyan fedél nélkül élőt látnak, akinek segítségre van szüksége, hívják a 06-1-3384186-os telefonszámot.

Élelem, tea és meleg ruha van az autóban, és aki szeretne valamelyik intézménybe, nappali melegedőbe kerülni, azt oda irányítják, ha orvosi segítségre van szükség, intézkednek. A segélyszervezet Rescue24 mentőcsapata speciális járművekkel áll készen arra, hogy ha a helyzet megköveteli, az utakon és az elzárt településeken segítsen a bajba jutottakon – tájékoztatott a Baptista Szeretetszolgálat.

 

MTI