2024. április 18 , csütörtök - Andrea

Megfelelő mozgás a hosszú élet titka

A szív-és érrendszeri megbetegedések egyre több embert érintenek, melynek hátterében gyakran a mozgáshiány áll. Pedig rendszeres edzéssel a szívinfarktus és a stroke elkerülhető, mivel a fizikai aktivitás komoly befolyás gyakorol a vérlemezkék működésére. Németh Vivien, az Életmód Orvosi Központ mozgásterapeutája a megfelelő, személyre szabott sportolás fontosságát hangsúlyozza.

A vöröscsontvelőben keletkező vérlemezkéknek – azaz trombocitáknak- a véralvadásban, vérzéscsillapításban van kiemelkedő szerepük. Sérülés esetén a nagy vérvesztés elkerülése érdekében összecsapódnak, az érfalhoz kitapadnak, és alvadékot, egyfajta „dugót” képeznek a sérült éren. Amennyiben a vérlemezkék funkciójában zavar keletkezik, úgy a véralvadás nem tud normál módon zajlani. Emellett érdemes azt is megemlíteni, hogy amikor a vérlemezkék összetapadnak és emiatt thrombus (vérrög) keletkezik, az elzárja a normál véráramlás útját, és kialakulnak az olyan életveszélyes állapotok, mint a stroke vagy a szívinfarktus, melyek oka az esetek többségében a pitvarfibrilláció.

Látható tehát, hogy a vérlemezkék működése központi szerepet tölt be a kardiovaszkuláris betegségek kialakulásában. Tanulmányok megállapították, hogy a fizikai inaktivitás rossz irányba befolyásolja a vérlemezke-funkciót, így jelentősen megnövelik a szív-és érrendszeri problémák rizikóját.

Azonban tudni kell, hogy a prevenciós hatás nagyban függ attól, hogy milyen intenzitású mozgást végzünk, és hogy milyen az ún. kardiorespiratorikus edzettségi állapotunk, mely a keringési rendszerünk egyfajta egészségi állapotát jelzi. Ez azért lényeges, mert terhelés alatt a sejtek oxigén ellátottsága felelős a jó teljesítményért, tehát ha valaki edzetlen és hirtelen túl nagy terhelést kap, akkor hamar eléri azt az állapotot, amikor már nem tudja fedezni a szervezet a mozgás hatására megnövekedett O2 igényt. Ha ez fennáll, akkor csökken a teljesítmény, savasodási folyamatok indulnak be, ráadásul megerőltető a tüdőnek, szívnek, mivel az edzetlen állapotnál nem képes nagyobb mértékű összehúzódásra, így kénytelen gyorsabban pumpálni- mondja Németh Vivien, az Életmód Orvosi Központ mozgásterapeutája.

Éppen ezért, még mielőtt valaki rendszeres testmozgásra adja a fejét, fontos a személyre szabott mozgásprogram kidolgozása. Ez tartalmazza a fittségi állapot felmérését nemzetközi tesztekkel és eszközökkel, valamint személyi edző iránymutatását, hogy elkerülhetőek legyenek az egészségügyi problémák és hogy a megfelelő, pulzuskonrollált gyakorlatokat, a megfelelő intenzitással és megfelelő ideig végezzük.

A fizikai aktivitás szerepe a kardiovaszkuláris betegségek megelőzésében

  • A rendszeres fizikai aktivitás az egyéb kedvező hatásai mellett csökkenti a hipertónia, 2‐es típusú diabétesz, elhízás, ezért a kardiovaszkuláris betegségek prevenciójának egyik eszköze.
  • Ajánlott mozgásforma: dinamikus, aerob jellegű mozgás (heti 150 perc), mellé izomerősítés heti 2-szer (a maximális erő 60‐80%‐án).
  • Edzettségi és klinikai állapottól függően alkalmazható magasabb intenzitás és hosszabb időtartam, ez fokozza a kedvező élettani hatásokat
  • Orvossal történő  konzultáció, illetve terheléses EKG ajánlott: magasabb intenzitású sportolásnál 40 év (férfiak), illetve 50 év (nők) fölött, valamint panaszok esetén.
  • A jobb kardiorespiratorikus teljesítőképesség (fittség, aerob kapacitás, állóképességi mutatók) a kardiovaszkuláris és metabolikus betegségek elleni védelemben, azok lefolyásában, így az életkilátások tekintetében is kedvezően alakítja a prognózist

 

Forrás: Életmód Orvosi Központ