2024. március 28 , csütörtök - Hajnalka

„Ki kell terjeszteni az egészségügyi bértáblát a védőnőkre”

Az alapellátásban dolgozó védőnők nem a szakellátásban dolgozók számára megállapított bértábla hatálya alá tartoznak.

A védőnők bérét a közalkalmazotti jogállásról szóló törvény szerinti bértáblával számolják, nem pedig az egészségügyi szakdolgozói bértábla alapján, ami 60 ezer forintos különbséget is jelenthet – mondta Csordás Ágnes, a Magyar Védőnők Egyesületének elnöke az M1 aktuális csatorna hétfő reggeli műsorában.

A védőnői bérkiegészítés is „széthúzta” a védőnői társadalmat, mert az ellátottak alapján kaptak kiegészítést, ez azonban nem vette figyelembe a munkában eltöltött időt.

Szeretnék „leküzdeni” a 60 ezer forintos különbséget a bérben, és szeretnék elérni azt is, hogy a munkában eltöltött időt figyelembe vegyék a bér megállapításánál. A védőnők 89 százaléka önkormányzatnál vagy önkormányzati intézménynél dolgozik, közalkalmazottként, és országosan körülbelül ezer körzetben kell helyettesítéssel ellátni a védőnői szolgálatot.

 

Forrás: MTI