2024. március 28 , csütörtök - Hajnalka

Finom támogatás

A forrásbővítés új formájával jelentkezett a Magyar Vöröskereszt, amely a hazai karitatív szervezetek közül elsőként vágott bele kereskedelmi tevékenységbe, sajátmárkás termékek forgalmazásával. A vállalkozást azzal a céllal hívták életre, hogy az adományok mellett kalkulálható és szabadon felhasználható anyagi erőforráshoz jussanak, melyet a kevésbé támogatott tevékenységeikre fordíthatnak.

Emellett az emberek figyelmét is szeretnék ráirányítani az adományozás új formájára, arra hogy a termékek közötti tudatos választásukkal segíthetik a legnagyobb hazai humanitárius szervezet munkáját. Az új kereskedelmi modell felállításával népszerű és keresett termékek árusításába kezdett a Magyar Vöröskereszt. Tavasszal zseb- és fejlámpákat dobtak piacra gyártó, forgalmazó és kereskedelmi partnerekkel üzleti alapon együttműködve – áll a közleményben.

A lámpákat a Media Marktban lehet megvásárolni az év végéig, hamarosan pedig országszerte közel 100 hazai villamossági és műszaki kiskereskedelmi üzlet is árusítani fogja azokat. A lámpák a harmadik hónaptól kezdve nyereséget termeltek, az eddig eladott 800 termék után több százezer forinttal bővült a Magyar Vöröskereszt szabadon felhasználható anyagi erőforrása, amelyet a katasztrófavédelmi tevékenységük fejlesztésére fognak fordítani, amelyhez egyébként maguk a termékek is köthetőek.

A „látható támogatás” szlogennel és a Magyar Vöröskereszt logójával márkázott elemlámpák után az ünnepi szezonra tekintettel, szaloncukorral bővül a sajátmárkás termékek köre. A szlogen ezúttal „finom támogatásra” módosul. A szaloncukrok zselés ízűek lesznek, különlegességük, hogy a Szerencsi Bonbon Kft. egyedi receptúrája szerint készülnek majd málnás, narancsos és citromos ízben, 70% kakaótartalmú étcsokoládéval bevonva.

Minden eladott 350 grammos doboz után 300 forintot kap a Magyar Vöröskereszt. Az egyedi, még gyümölcsösebb ízű szaloncukrok klasszikus piros csomagolást kapnak, ami az ünnephez és a karitatív szervezet színvilágához egyaránt illeszkedik. A vöröskeresztes szaloncukrokat december hetedikétől a készlet erejéig kizárólag a Tesco hipermarketekben lehet megvásárolni, az üzletek pontos listája a www.voroskereszt.hu oldalon érhető el.