2024. március 28 , csütörtök - Hajnalka

Nemzeti hajsza a Normafánál

Terepfutó verseny kerül megrendezésre október 7-én a Normafánál, ahol nemcsak állóképességre és erőre lesz szüksége a résztvevőknek, de szellemi frissességet is igényel a verseny.

Tálos Gergő, a Nemzeti hajsza főszervezője két versenytávot nevezett meg: az egyik 7, a másik 14 kilométeres útnak felel meg; a rövidebb távon minimum 15, a hosszabbon legkevesebb 20 akadályt állítanak majd fel a rendezők. Ezeknek az akadályoknak a leküzdésére nem csak fizikai állaóképességre, de szellemi frissességre is szüksége lesz az indulóknak.

Az akadályok a magyar történelmi hagyományokkal lettek összekapcsolva, ezzel is megtartva és ismertetve a magyar hagyományokat és tradíciókat. Mindezek mellett lesz még kötélmászás, íjászat és csatacsillagdobás is. A verseny folyamatosan vándorol az országban, májusban Cseszneken, 1500 ember részvételével, legutóbb pedig Csíksomlyón került megrendezésre a Nemzeti hajsza.

 

Forrás: MTI/HRGlobe